Nap-éj egyenlőségi rituálé a Palotavárosi tavaknál

2019.09.19. 09:53
KÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 19. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Nap-éj egyenlőségi rituálét mutat be a székesfehérvári Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület szeptember 23-án, hétfőn 18 és 21 óra között. Érdekes, látványos előadásokkal várják az érdeklődőket a Palotavárosi tavaknál található Királyok parkjában.


A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület rendezvényein rendre a X-XI. századot idézi meg, Géza fejedelem és István király dicső uralkodásának korszakát. A nap-éj egyenlőségi szertartásjáték során kulturális antropológiai, néprajzi és történelmi ismeretekre támaszkodva törekednek a minél hitelesebb rekonstrukcióra.

A szertartás során elődeink hálát adtak a gazdag termésért, a jó legelőkért, a hízott állatokért, valamint enyhe telet kértek az égiektől. A rituáléban való szemlélődő részvétel mellett a látogatók végigizgulhatják a Borostyánkő vitézeinek 18.30 órakor kezdődő harci bemutatóját, beléphetnek jurtájukba, megnézhetik fegyvereiket. A szertartás 19 órakor veszi kezdetét. Ennek végeztével – a sötétség beálltával – 20 órától Laurent Diána és Vas Fruzsina tűztánc előadását láthatják az érdeklődők.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.