Csütörtökig lehet beküldeni az alkotásokat az országos MINIATŰR fotópályázatra

2019.10.07. 09:24
KÖZLEMÉNY - 2019. október 10. (hétfő) 
November 30-án adják át a díjakat és nyitják meg a fotókiállítást.
 
 
 
 
 
 
Hatodik alkalommal hirdette meg az országos MINIATŰR fotópályázatot a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a MÁV Fotókör. A kezdeményezés keretében bárki beküldheti az alkotásait két kategóriában október 10-ig, csütörtökig. A zsűrizést követően november 30-án adják át a díjakat és nyitják meg a fotókiállítást.

A pályázat két kategóriás, lehet indulni a vasutat ábrázoló, a vasúttal kapcsolatos képekkel, valamint szabadon választott témában egyaránt. Kategóriánként maximum három-három kép küldhető be, ezek lehetnek színesek és fekete-fehérek egyaránt. Papírképeket várnak 10X7 centiméteres méretben, azonban a fotókat elektronikusan, JPG formátumban is el kell küldeni a számítógéppel kitöltött nevezései lappal együtt. Olyan alkotások szerepelhetnek a pályázaton, melyeket más versenyen még nem díjaztak, és nem állították ki korábbi MINIATŰR pályázat keretében sem. A nevezési díj kategóriánként 1.000 forint.

A szervezők kérik, hogy az alkotók október 10-ig, csütörtökig küldjék be az omf.fotopalyazat@gmail.com e-mail címre a kitöltött nevezési lapot, a fotók digitális változatát és a banki visszaigazolást a nevezési díj befizetéséről. A papír alapú képek beküldési címe: VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, 8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 2. A zsűrizést követően november 10-ig értesítik az alkotókat, majd november 30-án ünnepélyesen kihirdetik az eredményeket, átadják díjakat és megnyitják a képekből összeállított kiállítást az intézményben. A kategórianyertes művek készítői tárgyjutalomban részesülnek.

A pályázattak kapcsolatban információ kérhető Márton Ágotától a +36 70/ 402 0710-es telefonszámon, vagy a VOKE Művház honlapján.



 

–    Vége



Szöveg:
Havasi Tímea
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.