Forgalomkorlátozások a szombati Giro Fesztiválhoz kapcsolódóan

2019.10.16. 15:26
KÖZLEMÉNY - 2019. október 16. (szerda)
 
 
 
 

Október 19-én, szombaton Székesfehérvárra érkezik a 2020-as Giro d’Italia Nagy Rajtjára hangoló országos roadshow. Élménytekeréssel, interaktív programokkal és Punnany Massif-koncerttel várják az érdeklődőket – a rendezvényhez kapcsolódóan a Zichy liget környékén forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek.


A jövő évi Giro d’Italia harmadik versenynapjának útvonalát bejárva indul közös kerekezés október 19-én, szombaton 10 órakor, az Országalmától. A városhatárig rendőri felvezetéssel haladnak majd a kerékpárosok – itt csak az áthaladás idején kell forgalomkorlátozással számolniuk a közlekedőknek, onnantól pedig egyéni tempóban folytatják a távot a résztvevők.

A Giro Fesztivál közösségi programjai, illetve a zárókoncert előkészületei és biztonságos lebonyolítása miatt szombaton 00.00 órától teljes szélességben lezárják a Mátyás király körút Ybl Miklós utca és Várkörút közötti szakaszát, valamint szombaton 16.00 órától a Dózsa György út – Várkörút csomópont is lezárásra kerül. A forgalomkorlátozás vasárnap 04.00 óráig tart, de a szervezők ígérete szerint amint a rendezvény véget ér, fokozatosan elkezdik megnyitni a területet.

A lezárások a helyi és helyközi autóbusz-közlekedést is érintik, számos járat terelőútvonalon közlekedik.

A forgalomkorlátozásban érintett HELYKÖZI autóbuszjáratok:

Szombaton üzemkezdettől 16.00 óráig

- a Mór és Zámoly irányából/irányába közlekedő országos-, és regionális járatok a Zichy liget – Mészöly G. u. – Palotai út terelőútvonalon közlekednek. A városközpont irányába lévő III. Béla király tér elnevezésű megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a jelenlegi megállóhelytől kb. 60 m-re a Móri út irányába (az MKB Bank épülete előtt).
A Mór/Zámoly irányába közlekedő járatok a III. Béla király téren a helyközi megállóban állnak meg.

- a Lovasberény irányából/irányába közlekedő regionális járatok a Várkörút – Budai út terelőútvonalon közlekednek.


16.00 órától üzemzárásig

- a Mór és Zámoly irányából/irányába közlekedő országos-, és regionális járatok terelőútvonala nem változik, az autóbuszok az 1. időintervallummal megegyező terelőútvonalon közlekednek.

- a Lovasberény irányából/irányába közlekedő regionális járatok a Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhely: Székesfehérvár, II. Rákóczi isk.


A forgalomkorlátozásban érintett HELYI autóbuszjáratok:

Szombaton üzemkezdettől 16.00 óráig a

17”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Mészöly G. u. – Zichy liget –  Dózsa Gy. út  – Várkörút terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradt megállóhelyek:
- Szabadságharcos út
- Ybl Miklós lakótelep

„26”, „26A”, „27” és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u. terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradt megállóhely:
- Ybl Miklós lakótelep
A külső végállomás irányba közlekedő helyi autóbuszjáratok az Ybl Miklós lakótelep elnevezésű megállóhely helyett az Uszoda elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

A belső végállomás felé közlekedő autóbuszjáratok az Ybl Miklós lakótelep elnevezésű megállóhely helyett a Palotai úton lévő Szent Gellért u. elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

A külső végállomás irányba közlekedő autóbuszjáratok a terelőútvonalon lévő III. Béla király tér elnevezésű megállóhelyen megállnak. A belső végállomás irányába közlekedő járatok számára a Mészöly Géza utcában ideiglenes megállóhely nem kerül kijelölésre.


16.00 órától üzemzárásig a

„17”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban az Autóbusz-állomás - Budai út – Várkörút – Rákóczi u. terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradt megállóhelyek:
- György Oszkár tér
- Szent Gellért u. (Csapó u. irányába)
- Uszoda (Köfém lakótelep irányába)
- Szabadságharcos út
- Ybl Miklós lakótelep
- Országzászló tér
A járatok az Autóbusz-állomás B jelű megállóhelyén megállnak.

„26”, „26A”, „27”-es és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradt megállóhelyek:
- Autóbusz-állomás (kivéve a „27”-es jelzésű járatok)
- György Oszkár tér
- Ybl Miklós lakótelep
- II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
- Királykút lakónegyed
A belső végállomás irányába közlekedő járatok a Széna téren lévő megállóhelyen megállnak.

A „27”-es járatok az Autóbusz-állomás megállóhelyről az utasok beszállítása után a Csapó u.-ban fordulnak vissza a terelőútvonalra.

„33”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
eredeti útvonal – Gáz u. – Széna tér – Szekfű Gyula u. – Ányos Pál u. – eredeti útvonal a Fecskeparti ltp.-ig – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth Kálmán u. – Széna tér – Rákóczi u. – Várkörút – eredeti útvonal
Kimaradt megállóhelyek:
- Széna tér (az iskola melletti megállóhelyen állnak meg)
- Áron Nagy Lajos tér
- Országzászló tér
- III. Béla király tér (A Fecskepart irányába közlekedő járatok a Művészetek Háza előtti helyközi megállóhelyen állnak meg)
- Szent Vendel u.
- Irányi Dániel u.

A Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre.

„34”-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
eredeti útvonal – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér – Szekfű Gyula u. – Ányos Pál u. – eredeti útvonal a Fecskeparti ltp.-ig – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth Kálmán u. – Széna tér – Gáz u. – eredeti útvonal
Kimaradt megállóhelyek:
- III. Béla Király tér (A Fecskepart irányába közlekedő járatok a Művészetek Háza előtti helyközi megállóhelyen állnak meg)
- Laktanyák
- Ezredéves Általános Iskola
- Országzászló tér
- Áron Nagy Lajos tér

A városközpont irányába lévő Laktanyák megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Gombócleső utcában, a Korona boltbázis előtt.

A Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre.


Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak.

Kérik a közlekedőket, hogy figyeljék a kihelyezett jelzéseket, és úti céljaik megközelítésénél tervezzenek a forgalomkorlátozásokkal – ebben a Waze alkalmazás is segítségükre lehet.

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
2
30
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.