Leásunk a gyökerekig

2019.10.17. 14:55
KÖZLEMÉNY - 2019. október 17. (csütörtök)
Vasárnap Pákozdon lesz gyógynövénytúra.
 
 
 
Vasárnap lesz az utolsó idei Herbarius gyógynövénygyűjtő túra: a pákozdi kirándulás résztvevői ezúttal egészen a gyökerekig is leáshatnak a természet kincseiért Lencsés Rita vezetésével. 


Vasárnap a Pákozdi Arborétumba kalauzolja a résztvevőket Lencsés Rita gyógynövényszakértő, ez lesz az idei Herbarius túrák utolsó terepprogramja.

Leásunk a gyökerekig
– nem véletlen a plakát hívószava, hiszen ebben a hónapban lehet kiásni a gyógynövények föld alatti részeit. A nyáron virágként szedett és említett katángkórónak, fekete ürömnek, nagy bojtorjánnak vagy pitypangnak most a gyökereit gyűjthetik be az érdeklődők a körülbelül 13 óráig tartó túrán.  A gyűjtéshez célszerű kis ásót, vágószerszámot, papírzacskót, kisvödröt vinni, a program előtti kóstolóhoz pedig saját poharat. 

A Pákozdi arborétum parkolójában lesz a találkozó október 20-án 9 órakor: a megközelítés egyénileg történik, a szervezők a fehérvári buszpályaudvarról 8.15 órakor induló járatot javasolják (a Honvéd emlékműtől öt perc séta a parkoló). A tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges – a krizsany.anna@szikm.hu (70/338-6173) vagy a lencsesrita82@gmail.com (30/296-6480) elérhetőségek valamelyikén lehet.


A programról további részletek a
https://www.facebook.com/herbarius.programok oldalon olvashatók.




Szöveg: Fraller Ildikó
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
2
30
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.