Március elsejéig várják az alkotásokat a Fekete Sas szálló novellaíró pályázatra

2020.01.17. 08:24
KÖZLEMÉNY - 2020. január 17. (péntek) 
Műfaji megkötés és részvételi korhatár nincs.
 
 
 
 
 
 
Novellaíró pályázatot hirdetettek elsősorban kezdő alkotóknak a néhai Fekete Sas szállóval kapcsolatban. A műveknek az egykori szállóban, kávéházban vagy étteremben megtörtént valós eseményen kell alapulniuk. Az alkotásokat március 1-jéig lehet beküldeni, az eredményhirdetés április végén lesz.

A székesfehérvári Fekete Sas szálló, kávéház és étterem a 19. század végén a helyi társasági élet központja volt. A szálló vendégei a magyar és osztrák városokból érkeztek, és főként kereskedők és a városra kíváncsi utazók voltak, de találunk köztük egyházi személyiséget éppúgy, mint ügyvédet, orvost, színésznőt és politikust is. Ahol ennyi ember megfordult, ott nemegyszer váratlan esemény, sőt botrány is történt, egyik-másik szinte regénybe kívánkozik.

A székesfehérvári Fekete Sas Társaság és a Vörösmarty Társaság írta ki a pályázatot, melyre elsősorban kezdő írók műveit várja.  A történetek magjának az egykori Fekete Sas szállóban, annak kávéházában vagy éttermében megtörtént valós eseménynek kell lenniük, melyek érdekes, izgalmas, olvasmányos feldolgozását várják. A pályázaton bárki, profi és nem hivatásos alkotók is indulhatnak, kivéve a kiíró társaságok vezetőségét és a bírálóbizottság tagjait. Kizárólag új, magyar nyelvű, saját szellemi tulajdonú, egészében és részleteiben is publikálatlan mű adható be. Műfaji megkötés és részvételi korhatár nincs. A novella maximális hossza 20.000 karakter lehet leütésekkel együtt.

Egy személy csak egy alkotást nyújthat be kizárólag elektronikus formában a feketesas@gmx.net  címre 2020. március 1-jéig. Az eredményhirdetés április 30-án lesz, ahol a három legjobbnak talált pályamű alkotóit díjazzák.

A Galériából letölthető a részletes pályázati felhívás, ahol az érdeklődők olvashatnak a feldolgozható témákról is.

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.