KÓTA-díjas Auth Ágnes zenetanár, karnagy

2020.01.27. 11:49
KÖZLEMÉNY - 2020. január 27. (hétfő)
 
 
 
 
 
 
Több évtizedes pedagógusi munkája, karnagyi tevékenysége elismeréseként KÓTA-díjat vehetett át vasárnap Budapesten Auth Ágnes, Pro Civitate-díjas zenetanár, karnagy.


A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) elismeréseit a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át minden évben. Vasárnap a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében adták át az idei KÓTA-díjakat, amelyeket immár 17. alkalommal ítélték oda az amatőr kórus- és népzenei életben kiemelkedő művészeti és közösségi munkát végző személyiségeknek, együtteseknek, összesen 11 kategóriában.

2020-ban 50 éves a KÓTA. Mint azt a budapesti ünnepségen Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke elmondta, a szervezet céljai öt évtized alatt nem változtak: közös erővel a magyar kórusélet, az értékes népzene és zenekari zene képviselete, népszerűsítése, a zenei kincsek megóvása, és átadása minél szélesebb körben.

A több kategóriában díjazott pedagógusok között köszönthetjük Auth Ágnest is. A Pro Civitate-díjas zenetanár, pedagógus az ének-zene tanítás, a komolyzenei nevelés során végzett négy évtizedes tevékenysége során a Teleki Blanka Gimnáziumban a működő vegyeskar mellett megalapította a lány- és a fiúkart, a sikerek mögött embersége, lelkesedése jelentett komoly hajtóerőt diákjai számára.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.