Már lehet nevezni a Diáknapokra

2020.02.14. 09:40
KÖZLEMÉNY - 2020. február 14. (péntek) 
A nevezéseket március 3-ig fogadja a Fehérvéri Programszervező Kft.
 
 
 
 
 
Elindult a jelentkezés az idei Fejér Megyei Diáknapokra: a közel ezer középiskolást megmozgató kulturális eseményt április 3–5. között rendezi meg a Fehérvári Programszervező Kft. Dunaújvárosban. A megye középiskolásai tizenkét művészeti kategóriában mutathatják meg tehetségüket, a nevezéseket március 3-ig fogadják.

A Fejér megyében tanuló középiskolás diákok kulturális seregszemléjét az 1960-as évek óta rendezik meg – évenként váltva – a megye két legnagyobb városában. A tehetségkutatáson kívül a rendezvény fontos célja, hogy teret adjon a találkozásnak, a közösségformálásnak. A háromnapos rendezvényen évről évre mintegy ezer diák vesz részt, idén is legalább ennyi résztvevőre számítanak.

A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában – szólóének, társasének, kórus; vers- és prózamondás; diákszínpad; könnyűzene; népdal – népzene – néptánc; komolyzene – szólóhangszer – kamarazene; sótájm, képző-, nép- és iparművészet; honismeret, irodalom; fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok; médiakommunikáció – mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. Fontos tudnivaló, hogy idén is a Diáknapok keretében rendezik az Éneklő ifjúság hangversenyt – erre március 11-ig lehet jelentkezni.

A kulturális fesztivál rendezői idén is neves szakembereket, művészeket kértek fel a versenykategóriák zsűrijébe. A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, továbbá felléphetnek a Diáknapokat lezáró gálaműsorban – és persze gazdára talál a megye és a két rendező város nagydíja, a közönségdíj, valamint a különleges fesztiváldíj is.

A Diáknapok központi helyszíne a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza lesz, itt található majd az információs és regisztrációs pult, és ez az intézmény ad otthont több színpadi kategóriának is.

A középiskolák által kijelölt pedagógusok március 3-ig tudják a fellépőket és produkciókat regisztrálni az esemény online nevezési felületén, amelynek elérhetőségét csak ők kapták meg a szervezőktől. Az eseménnyel kapcsolatban érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a Diáknapok honlapját (www.diaknapok.hu), Facebook-oldalát, valamint a Fehérvári Programszervező Kft. Instagram-oldalát, ahol a szervezők a nevezéssel kapcsolatos tudnivalók mellett további hírekkel várják a rendezvény iránt érdeklődőket.

A rendezvény programjainak megtekintése mindenki számára nyitott és ingyenes: a szervezők és a színpadra lépők várják a nézőtérre barátaikat, családtagjaikat és valamennyi érdeklődőt.




 

–  Vége




További információ:
Sári Máté
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: +3670/682-0232
E-mail: diaknapok@diaknapok.hu
Honlap: www.diaknapok.hu
Facebook: www.facebook.com/diaknapok


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.