Cisztercis diákok sikere

2020.02.18. 18:25
KÖZLEMÉNY - 2020. február 18. (kedd)
 
 
 
 
 
A Ciszterci Szent István Gimnázium nyolc diákját fogadta kedden a Városházán Brájer Éva kulturális tanácsnok és Szabó-Bakos Györgyné, az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A fiatalok sikerrel szerepeltek  A Magyar Kézművességért Alapítvány 26. Betlehemi jászol pályázatán. A diákok Szentes Ottokár művésztanár vezetésével készítették el rajzaikat, amelyeket a kézművesek és amatőr alkotók által készített művek versenyében a legjobbnak ítélt a zsűri. 


Betlehemi jászol címmel karácsony környékén, a betlehemi jelenet szereplőit ábrázoló, a betlehemezés tárgyi hagyományait, az adventi és karácsonyi ünnepkör népszokásait felelevenítő, vagy az ünnepkörhöz bármilyen módon kapcsolódó alkotások készítésére ír ki pályázatot A Magyar Kézművességért Alapítvány. Az elmúlt 25 évben közel 3500 hazai és határon túli magyar alkotó és alkotóközösség vett részt a beérkezett műveket bemutató kiállításon. A 2019-es kiírásra hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek jelentkezhettek.

A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium Alkotócsoportja - Szentes Ottokár művésztanár vezetésével - sikerrel szerepelt a megmérettetésen. A város nevében Brájer Éva kulturális tanácsnok és Szabó-Bakos Györgyné önkormányzati képviselő gratulált az alkotóknak kedden a Városházán. Akerman Dóra, Dudás Anna, Fabók Kornélia, Kovács Nóra, Nagy Ajsa, Újlaki Réka és Wiand Zsuzsanna Brückner Ákos Előd, a gimnázium spirituális vezetője és Szentes Ottokár művésztanár kíséretében számolt be az alkotói munkáról, a pályázatról.

Mint elhangzott, a betlehemezés és a betlehem állítás az egész Kárpát-medencében az egyik legismertebb és legelterjedtebb adventi néphagyományok közé tartozik. A jól ismert történet a rajzokon az órán tanult technikákkal jelenik meg, de benne van az iskola szellemisége és a gyermeki gondolkodás is. A zsűri méltatásában is elhangzott, hogy a fehérvári diákok hallatlan nagy kreativitással készítették el műveiket. A képeken megjelenik a lélek, az erő, az alkotói kedv, a szív és a fantázia. A gyerekek a beszélgetés során az alkotás örömét emelték ki.

A találkozó zárásaként Brájer Éva arra biztatta a diákokat, hogy mindenben, ami művészet, legyen az szín- vagy éppen képzőművészet, zene, tánc, leljék meg alkotás örömét. Mindez olyan többletet, boldogságot ad, amely egy életen át elkíséri az embert.

A találkozón készült fotók letölthetőek a Galériából.  

fotó: Molnár Artúr

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.