Székesfehérvári delegáció járt Centoban

2020.02.24. 13:22
Székesfehérvár, 2020. február 24. (hétfő)
 
 
 

Székesfehérvár olaszországi testvérvárosában, Centoban járt Lehrner Zsolt alpolgármester, aki kint tartózkodása alatt részt vett a nagy múltú centoi karneválon is, amely része a Carnevale d’Europa rendezvénysorozatnak. A városok képviselői a látogatás alkalmával tárgyaltak a városok közötti további együttműködési lehetőségekről, mint a kulturális, mind az oktatási területek tekintetében.
 
Cento város meghívásra, az itáliai település leglátványosabb kulturális rendezvénye alatt, a január és február között tartó centoi karnevál idején látogatott el Székesfehérvár testvérvárosába Lehrner Zsolt alpolgármester. Az olasz testvérváros kiemelten nagy rendezvényével, 5 egymást követő vasárnap várja óriás papir bábjaival, jelmezes, autós felvonulásával és színes forgatagával a városba érkező turistákat.
 
A karnevál színpadán elmondott köszöntőjében Lehrner Zsolt a városok több mint két évtizedes gyümölcsöző együttműködéséről beszélt, amelybe újabb színfoltot vihet a Giro d’Italia magyarországi Grande Partenzaja is. Az alpolgármester nemcsak a nagy múltú sporteseményre, de az augusztusi Királyi Napokra is invitálta a centoiakat, a karneválhoz pedig jó időtöltést kívánt mindenkinek.
 
A karnevál mellett a delegáció a 2019-ben Centoba hazatért, világhírű olasz barokk festőművész Giovanni Francesco Barbieri, ismertebb nevén Il Guercino monumentális képeit bemutató kiállítást is megnézte. A kulturális programok kívül sor került több szakmai egyeztetésre is: szó esett a városok múzeumai közötti jógyakorlat cserére, valamint a fehérvári óriásbábok centoi bemutatására is. Az egyeztetések témái közül kiemelkedő volt továbbá a szakképzési együttműködések kérdése, amelyet továbbra is folytatni, illetve erősíteni szeretnének a városok, erre a CENTOFORM Szakképzési Központ, a FUTURA Közösségi Szakképzési és Oktatási Központ, valamint az ERASMUS+ pályázatok szolgálhatnak kiváló nemzetközi platformoknak.
 
 
 
 
 
A látogatás képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.