Ma még lehet jelentkezni a Versünnepre!

2020.03.02. 10:12
KÖZLEMÉNY - 2020. március 2. (hétfő)
A válogatót szombaton rendezik meg. 
 
 
 
Ma van a Fehérvári Versünnep jelentkezési határideje. A népszerű tehetségkutatóra a városban tanuló vagy itt élő középiskolás fiatalok személyesen vagy postán juttathatják el jelentkezésüket. Az elődöntő szombaton lesz Szent István Művelődési Házban.


A Fehérvári Versünnep a vers, a közösség és a fiatalok ünnepe, amely mára igazi mozgalommá vált, és amely fontos bemutatkozási, fejlődési lehetőség is egyben.

Ma még lehet jelentkezni a versenyre: a 9-13. osztályos fiatalok kettő, élőbeszédben egyenként legfeljebb 5 perc terjedelmű magyar nyelvű művel nevezhetnek. A szervezők a Fehérvár Médiacentrumhoz személyesen, illetve a mai postai dátummal feladott, a 8001 Székesfehérvár, Pf. 229. címre elküldött jelentkezéseket is elfogadják.

A tehetségkutató verseny két fordulóból áll: a válogatóra március 7-én, szombaton kerül sor, a döntőt április 18-án rendezik. A zsűrielnök ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész lesz, a döntősöket a színház művészei segítik majd a felkészülésben.

A részvétel részletes feltételeit és a jelentkezéshez szükséges űrlapokat a www.versunnep.hu honlapon lehet megtalálni.





Szöveg: Fraller Ildikó
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.