Könyvbemutatók, zongorakoncert, izgalmas előadások márciusban a Szent István Művházban

2020.03.03. 09:55
KÖZLEMÉNY - 2020. március 3. (kedd) 
Minőségi kikapcsolódás a Belvárosban.
 
 
 
 
 
 
Gazdag, igényes programsorozattal várja az érdeklődőket márciusban is a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. A kínálatban szerepelnek könyvbemutatók, zongorakoncert, a lelki feltöltődést és a tudományos ismeretterjesztést szolgáló előadások egyaránt.

Március 4-én, szerdán 17.30 órai kezdettel mutatják be Csókay András – Skrabski Fruzsina Párbeszéd a megpróbáltatásról című könyvét. A szerzőkkel Benkő Andrea, az MTVA Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget.

Szintén március 4-én, szerdán 17.30 órakor, az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete szervezésében kezdődik a Kultúrszalon, melynek keretében a tavaly elhunyt Szőnyi Erzsébetre, a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségére emlékeznek életútjának, zeneszerzői és pedagógusi életművének bemutatásával. Az előadó Szabó Adrienn lesz.

Március 17-én, kedden 18 órakor folytatódik a Plébánosok tanúságtétele című sorozat, mellyel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül a Székesfehérvári Egyházmegye. Brückner Ákos Előd O.Cist plébános tart előadást Miért szeretem az Eucharisztiát? címmel.

Március 18-án, szerdán folytatódik az intézmény felújított hangversenyzongorájára épülő koncertsorozat. A 18.00 órakor kezdődő eseményen Homor Zsuzsanna és Dani Imre zongoraművészek örvendeztetik meg a közönséget.

Március 20-án, pénteken 17.30 órakor Bese Gergő atya, iskolalelkész lesz az intézmény vendége, aki Fogom a kezed - Z generáció a családban, iskolában, plébánián címmel tart előadást.

Március 25-én, szerdán 16.00 órakor folytatódik a Trianon centenáriumhoz kapcsolódó Kodolányi János Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme sorozat. Ezúttal A trianoni béke hatása a magyar gazdaságra címmel tart előadást Kaposi Zoltán, az MTA doktora, egyetemi tanár.

Március 29-én, vasárnap 16.00 órakor könyvbemutató kezdődik, melyen a Mária anya – Mária anyánk című kötetet ismerhetik meg az érdeklődők. A könyv Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése alapján tárja elénk  Szűz Mária életét és alakját a magyar népi Mária-költészetben.

 

–    Vége –

Szöveg: Havasi Tímea

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.