Felsősök döntőjével zárul a népzenei verseny

2020.03.05. 10:54
KÖZLEMÉNY - 2020. március 5. (csütörtök)
 
 
 
 

Hét területi előválogatót követően 2020. március 6-án, pénteken 10 órától Székesfehérváron, a Művészetek Háza színháztermében rendezik meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei döntőjét a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak.


A versenyre a tanév elején a szervező Fejér Megyei Művelődési Központ iskolai – általános és művészeti iskolás, zeneiskolás –, valamint iskolán kívüli csoportok és szólisták jelentkezését fogadta Fejér megyei településekről, különböző kategóriákban. A „Csoóri Sándor Program” felé benyújtott pályázat és az onnan elnyert támogatás tette lehetővé, hogy ezt a több évtizede alapított és kedvelt, színvonalas programot ebben a tanévben is lebonyolítsák.

A versenysorozat már az elmúlt év decemberében megkezdődött: a hét előválogatót Fejér megyei településeken – Dunaújváros, Tordas, Bicske, Lovasberény, Aba, Székesfehérvár – rendezték meg, közel ezer résztvevővel. Az énekes szólisták és csoportok, hangszerkísérettel éneklő fiatalok szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, egy tetszés szerint választott dalcsokorral.

A területi előválogatókon a szakmai zsűri nem adott minősítéseket, de a megyei döntőre számos produkciót hívott meg az újbóli bemutatkozásra. Ebben az évben – a résztvevők és továbbjutók örvendetesen nagy száma miatt – két megyei találkozót rendeznek: február 28-án, pénteken az alsó tagozatos korosztályt várták a színpadra, március 6-án, pénteken pedig a felső tagozatos és középiskolás diákok számára rendezik meg a döntőt; itt már bronz, ezüst, arany és kiemelt arany oklevelet is elnyerhetnek a fellépők.

A pénteken 10 órától zajló „felsős” műsorban 12 település 24 intézményéből 54 produkcióban 170 énekes és hangszeres előadó lép színpadra, előzetes beosztás alapján. A zsűri tagjai a válogatókon a versenyzők által már megismert szakemberek lesznek: Berki Lilla népdalénekes, Sőregi Anna népdalénekes, népzenepedagógus; Németh István népzenegyűjtő, népzenekutató; Varró János népzenész, népzenepedagógus és Vavrinecz András népzenész, népzenepedagógus.

A szabadidős programról a Matula Hagyományőrző Egyesület kézművesei gondoskodnak, ők napközben várják a fellépőket az intézményben. A bemutatkozásokat követően, a zsűri tanácskozásának idejére a szervezők – a várakozás és az izgalom perceit enyhítendő – vendégül hívták a Zombori Zenekart és Sipos Dániel néptáncoktatót, akik a jó hangulatról és igényes szakmai programról egyaránt gondoskodnak majd.

 



Szöveg: Lőrincz Miklós


További információk:

Dr. Major Lászlóné
Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Telefon: 22/313-175
E-mail: majornekati@fejermmk.hu
Honlap: www.fejermmk.hu
Facebook: www.facebook.com/fejermmk

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.