Készül a Kossuth-bajusz és a díszes párta a Táncház tavaszköszöntő huszáros programján

2020.03.10. 14:53
KÖZLEMÉNY - 2020. március 10. (kedd) 
17 órától a késői órákig szórakozhat gyermek és felnőtt egyaránt.  
 
 
 
 
 
A tavasz eljövetelét ünneplik, közben a magyar huszárságról is megemlékeznek az Alba Regia Táncegyesület következő családi programján, amely március 14-én, szombaton 17.00 órától zajlik a Táncházban.

A rendezvény kézműves foglalkozással indul, ahol díszes párta, valamint Kossuth-bajusz és -szakáll készül Pintérné Markovich Marcella irányításával. 18.00 órakor következik a tavaszköszöntő népi gyermekjátszó Bókáné Zemancsek Edit vezetésével, majd 19.30 órakor Megjöttek a fehérvári huszárok… címmel a huszárság életéről, helyéről és viseletéről tartanak bemutatót a Fehérvári Huszárok Egyesületének tagjai. Az előadók Ampli Ferenc, a szervezet parancsnoka, Papp György huszár és Kripcsi Szabó József fegyvernök lesznek.

21.00 órától fergeteges táncházi mulatság zárja a családi programot, a talpalávalót egész nap a Galiba zenekar szolgáltatja. A belépődíj 500 forint lesz, szeretettel várnak minden érdeklődő gyermeket és felnőttet egyaránt.



 

Szöveg: Havasi Tímea
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.