Befejezettnek nyilvánította a 2019/20-as bajnokságot az MKOSZ

2020.03.18. 09:02
KÖZLEMÉNY - 2020. március 18. (szerda) 
Az idei szezonban nem hirdetnek bajnokokat
 
 
 

Véget ért a pontvadászat a hazai kosárlabda bajnokságokban: a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének kedd délutáni döntése értelmében nem hirdetnek bajnokot egyik korosztály egyik nemében sem, idén kieső sem lesz. A következő idény nemzetközi kupaszerepléséről később határoznak majd.
 
 
A kialakult járványügyi helyzet miatti ideiglenes szombati szünet után a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége kedd délutáni rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy befejezettnek tekintik a 2019/20-es bajnokságot, amelynek végén sem bajnokot, sem kiesőt nem hirdetnek. A következő idénybeli nemzetközi szereplések tekintetében később határoznak. Férfi Magyar Kupát ebben az idényben nem rendeznek, emellett valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.
 
Simon Balázs úgy fogalmazott, sajnálják a kialakult helyzetet, azonban teljes mértékben egyetértenek a szövetség által meghozott felelőségteljes döntésekkel. Ők a múlt szombati Debrecen elleni, idegenbeli mérkőzéstől már pénteken visszaléptek. Az ügyvezető elmondta, hogy a légiósaikkal kötött szerződéseiket közös megegyezéssel kívánják lezárni, arról, hogy a játékosok mikor utazhatnak haza – amint lehetőség nyílik rá – egyénileg dönthetnek majd.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.