Aranyember-díj 2020

2020.03.24. 09:07
KÖZLEMÉNY - 2020. március 24. (kedd) 
 
 
 
 
 
 Escher Ilona, dr. Lőrinczy Attila, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az idei Aranyember-díjas. Az elismeréseket a héten adták volna át, ám a jelenlegi veszélyhelyzetre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, közleményben adnak tájékoztatást az idei döntésről.


Immár kilencedik alkalommal döntöttek az Aranyember-díj átadásáról. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület elismerésében idén hárman részesültek:

Escher Ilona önkéntesként társadalmi munkában segítette a Vörösmarty Mihály Könyvtár Helytörténeti részlegének munkáját, valamint az egyesület irodalmi vetélkedőinek lebonyolítását. Aktívan közreműködött az Európa klub programjainak megszervezésében.

Dr. Lőrinczy Attila a Teleki gimnázium elismert tanára, a „Költőnk és kora” József Attila műveltségi vetélkedő feladatainak összeállítója, a zsűri elnöke volt évtizedeken keresztül. Több könyve jelent meg, ami az utókor számára is sok érdekes információval szolgál, valamint elismert alpolgármesterként tevékenykedett Székesfehérvár városában.

A Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely aktív közreműködője volt az utóbbi években az egyesület által szervezett „A mi Európánk”, illetve a „Hétköznapok Európája” vetélkedőnek. A különböző katonai programokkal, megemlékezésekkel sokat tesznek a fiatalok szemléletének alakításában.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.