A fehérvári szociális ellátórendszer a koronavírus-járvány idején

2020.03.25. 17:55
KÖZLEMÉNY - 2020. március 25. (szerda)
 
 
 
Székesfehérvár Önkormányzata a veszélyhelyzet miatti új kihívásokra reagálva létrehozott egy olyan telefonos ügyfélszolgálatot, ahol az otthonmaradást vállaló 70 év feletti lakosok kérhetik az Önkormányzat segítségét. Az ellátás keretében a jelentkezőknek lehetőségük van meleg ebédet igényelni, de segítőik a bevásárlást és a gyógyszerkiváltást is elintézik. Ebben – a helyzet hozta – új típusú szociális ellátórendszerben a hivatal dolgozói mellett, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai, óvónők és önkéntesek működnek közre.
 
 
Az Önkormányzat a múlt héten hozta létre azt a telefonos ügyfélszolgálatot, ahol az otthonmaradást vállaló 70 év felettiek jelezni tudják a hivatal felé, ha a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban vagy a meleg ebéd eljuttatásában segítségre van szükségük. Ebben az új típusú ellátórendszerben az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai, a Polgármesteri Hivatal dolgozói, valamint az önkéntesek nyújtanak segítséget. A legtöbben információkérés, vagy éppen a kapcsolattartás-beszélgetés miatt hívták a kollégákat. Konkrét segítséget 303 idős személy kért, meleg ebédet pedig, igény szerint, jelenleg 60 személynek szállítanak ki.
 
 
A meleg étel mellett jellemzően a gyógyszerkiváltásban és a bevásárlásban kérik az idős emberek a segítséget. Akik telefonon bejelentkeznek, azokkal a beszélgetés során tisztázzák a kollégák, hogy mi az, amire szükségük van. A pontos áttekinthetőség miatt egy adatlapon rögzítenek minden információt. Ez alapján lehet arról dönteni, hogy tud a leghatékonyabban segíteni, azaz: elképzelhető, hogy csak a meleg étel kiszállítását rendeli meg számára az önkormányzat, vagy az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársaival „kötik össze” őt, hogy gondoskodjanak ellátásáról. És vannak sokan, akiknek a város felhívására jelentkezett önkéntesek segítenek. Itt az a kollégák célja, hogy a bizalom elve mentén állandó együttműködés és kapocs alakuljon ki. Az a tapasztalat, hogy az ilyen feladatokat ellátó önkéntesek már eleve a saját családjukban, környezetükben segítenek embereknek, tehát úgy állnak a feladathoz a családtaggal nem, vagy csak távoli családtaggal rendelkezőknél, mintha „saját szülőjükről, nagyszülőjükről” gondoskodnának. Van, aki például edzésként kerékpárral jár, és sürgős esetben akár fél óra alatt ott van az idős embernél a segítség.” – fogalmazott Kincses Zsolt Dávid, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának vezetője.
 
 
A szakemberek elmondták, hogy ez azért is jobb, mert így a későbbiekben már nem a Hivatalon keresztül, hanem közvetlenül egymás között tud az önkéntes és az idős személy egyeztetni és intézni azt, hogy milyen időközönként és hova megy el bevásárolni az önkéntes, és miben tud még segíteni. A cél az, hogy heti 1-2 alkalom legyen a bevásárlás, ami – átgondolva az igényeket, elegendő egy háztartásnak. Egyébként az a tapasztalat, hogy az idősek ebben jó partnerek. Természetesen mindig van kivétel is, amikor a sürgős riasztáskor derül ki, hogy még kétheti gyógyszeradag van otthon a telefonálónál, de volt már olyan is, amikor egy-két óra leforgása alatt inzulint kellett biztosítani a súlyos cukorbetegnek – és a szociális ellátórendszerben dolgozók ezt is megoldották.
 
 
Lukácsi Sándorné 70 éven felüli, nyugdíjas ápolónő, aki az elsők között jelentkezett az Önkormányzat felhívására, élt a segítségnyújtás lehetőségével, és önként vállalta az otthonmaradást. „A családom vidéken él, nem szerettem volna őket ezzel a felelősséggel terhelni, ezért is telefonáltam az Önkormányzat által megadott telefonszámra. A hívás után még aznap kaptam is segítséget, amiért végtelenül hálás vagyok.” – mondta el Jutka néni, akihez a Hivatal által kirendelt segítő önkéntes egy héten többször érkezik. „Szilvike minden nap telefonál, megkérdezi, hogy hogy vagyok, van-e valamire szükségem. Elmegy a boltba, kiváltja a gyógyszereimet. Ezen túl már egyszer a Lelkisegély Szolgálattól is megkerestek, elmondták, hogy bizalommal hívjam őket, ha bármilyen problémám van. Azonban szerencsésnek mondhatom magamat, mert jól vagyok és tökéletes ellátást kapok, emellett pedig nagyon figyelek arra, hogy fizikailag és mentálisan is megőrizzem az egészségemet, megpróbálom nem tragikusan felfogni a kialakult helyzetet. Már második hete nem hagytam el a lépcsőházat, betartok minden előírást, és fertőtlenítek minden nap.” – tette hozzá Lukácsi Sándorné.
 
 
Ami még gyakori, hogy valójában csak egy beszélgetésre, a külvilággal való kapcsolattartásra van szükségük a telefonálóknak. Őket az Alba Bástya pszichológusai, az önkormányzati óvodákban dolgozók közül az ezt vállalók, illetve az önkéntesek közül az idősek lelki gondozására jelentkezők hívják rendszeresen telefonon.
 
 
Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai azonban nem csak lelki segélynyújtással foglalkoznak: bár személyes ügyfélszolgálatukat a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések alapján felfüggesztették, de az általuk gondozott családokat, gyermekeket nem hagyták magukra: „Átalakult egy kicsit a munkánk, minden egyes munkafolyamatot próbálunk a lehető legkevesebb személyes találkozással megoldani, nyilván ez alól kivételt képeznek azok a gyermekvédelmi ügyek, ahol veszélyeztetést vélelmezünk, itt védőfelszerelésben, de ugyanúgy eljárunk. Jelenleg az adományszervezési munkánk emelkedett meg, ennek keretében ellátjuk a saját ügyfélkörünkön felül azokat a családokat is, akik a látókörünkbe kerültek az elmúlt hetekben, valamint az Önkormányzat is delegált ránk feladatokat, így részt veszünk a 70 év feletti, otthonmaradást vállalók ellátásában is.” – emelte ki Tisztl Henrik, a központ vezetője. Hozzátette, a Magyar Élelmiszerbank szervezésében hétfőn, kedden és szerdán veszik át a Palotai úti Tesco áruháztól a megmaradt zöldségeket, gyümölcsöket és pékárut, amelyeket konzervekkel, húskrémekkel és – az egyéb felajánlások keretében beérkezett – tejadományokkal egészítenek ki: „Az így elkészült csomagokat naponta legalább 30 családhoz viszik ki a kollégák, ezekből az adományokból a saját ügyfélkörünk, valamint a most nehézhelyzetbe került családok kaphatnak. Az ő tekintetükben folyamatos a kapcsolattartás a védőnőkkel, hiszen ők pontosan látják, hogy mely családok szorulhatnak hirtelen segítségre, de egyeztetünk az ellátásról a SZETA-val is.
 
 
Az idősellátási diszpécserszolgálat a hét minden napján 07.30 és 18.00 óra között a 062 2 537 149, 06 22 537 611, 06 22 537 612, 06 22 537 651 és 06 22 537 652–es vonalas, valamint a 06 70 6699 014 és a 06 70 6699 015 mobilszámokon, és az idosellatas@szekesfehervar.hu címen várja minden 70 év feletti jelentkezését, aki vállalja az otthonmaradást, és az ellátásában kér segítséget.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az ellátórendszer mindennapi munkájáról készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.