Mesélő házak

2020.03.26. 11:09
KÖZLEMÉNY - 2020. március 26. (csütörtök)
Hangzó utcai múzeum program készül 
 
 
 
 
 
Belvárosi házak történetét gyűjti a „Szín-Tér” Egyesület legújabb projektjének megvalósításához. A jövő évre tervezett Mesélő házak – audiovizuális térélmények, hangzó utcai múzeum program Székesfehérvár múltját és értékeit, történelmi és természeti örökségét mutatja be. Ennek megvalósításában számítanak a fehérváriak segítségére is: köszönettel várják azokat a történeteket hangzó vagy írott anyag formájában, amelyek e sokat látott házak történetéről szólnak.


A koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedések miatt bezárta kapuit az Igéző. A "SZIN-TÉR"/Színjátszó-Versmondó/ Egyesület és a Szabad Színház tagjai azonban nem tétlenkednek. Most éppen törtneteket gyűjtenek a belváros házairól, amelyek bizony sok mindent ”láttak és hallottak” az elmúlt évszázadokban.

A Mesélő házak – audiovizuális térélmények, hangzó utcai múzeum programról Nagy Judit, az egyesület elnöke elmondta: ez egy közösségi, kutatásfejlesztésre épülő, igazi társadalmi innováció, amelynek előzményei a civil szervezet azon kulturális és közösségi innovációi, amelyek továbbfejlesztésért kiáltanak az okos városok, élményszerző kulturális programok, többgenerációs együttműködések igényeinek korában.

Az Igéző közösségi oldalán nemrégiben közzétett egy felhívást:
„Hat éve, amikor Székesfehérvár Fő utcáján megnyitottuk az Igézőt, még javában takarítottunk, súroltunk, fertőtlenítettünk, amikor ötpercenként benyitott valaki, hogy megkérdezze, mi lesz itt? Mondtuk: SZÍNHÁZ!! De jó! – sóhajtottak az emberek – már attól féltünk, hogy egy újabb bank..." , és elkezdtek egy történetet mesélni az épületről... Ki a Csemegeboltról, ki a volt lakásáról, ki az egykori lakókról, ki pedig a környékről. A bankból a mackót megtartottuk, így a történeteket odazártuk. Gondoltuk, egyszer majd kiengedjük, és megelevenítjük őket.” Nos, ennek most jött el az ideje. Amíg a színház szünetel, a már meglévő történetek mellé további, belvárosi házakhoz kötődő történeteket gyűjtenek, hogy aztán egy alkalmazás segítségével megszólaltathassák a házakat. Ehhez azonban a városi közösség segítségére is szükségük van!

A „Mesélő házak – audiovizuális térélmények, hangzó utcai múzeum - avagy a helyi társadalmi, közösségi innovativitás fejlesztése a művészet és közösségfejlesztés eszközeivel” című program célja olyan „élő utcai múzeum-hatású”, eddig – talán a világon is – egyedülálló audiovizuális térélmény fejlesztése, amelynek segítségével a városban élők, betelepülők, és a városba látogatók is érzékelhetik a történelmi históriákat rejtő házak „leheletét”. A létrejött tartalom egy létező okostelefonos épületfelismerő alkalmazással vehető igénybe bárki számára, ingyenesen.

 A történeteket, legendákat, helytörténeti érdekességeket a https://www.facebook.com/igezo/ oldalon keresztül, vagy az igezo2014@gmail.com  elektronikus postafiókba küldhetik, valamint írott formában a Basa u.1. szám alatti postaládába tehetik be.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.