Megvan a #maradjotthonFehérvár zsűrije!

2020.03.27. 20:16
KÖZLEMÉNY - 2020. március 27. (péntek)
 
 
 
 
Elfogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester felkérését a Fehérvári Szenátus három tagja, akik ezentúl a múlt héten vasárnap elindított #maradjotthonFehérvár online kihívás zsűrije is lesznek. Sohonyai Edit írónő, dr. Busics György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetének igazgatója, valamint Tóth Dániel György, azaz DJ Pixa döntenek a nyertesekről.
 
 
Hatalmas lelkesedés övezte dr. Cser-Palkovics András polgármester vasárnapi felhívását, amiben játékra hívta a fehérváriakat. A #maradjotthonFehérvár online kihívásnak nem más a lényege, mint hogy a veszélyhelyzet ideje alatt, annak egyre szigorodó intézkedéseit felelősségteljesen betartva, kreatívan mutathassa meg mindenki, hogyan telnek otthon a mindennapjai.
 
Persze nem lenne játék a játék, ha nem lenne tétje, így a díjazás sem marad majd el. Akik pedig a legötletesebb és legmókásabb pályázatok ítészei lesznek, a Fehérvári Szenátus három tagja: Sohonyai Edit, Fejér Megyei Prima-díjas írónő, aki hihetetlenül fiatalon, 18 évesen aratta első irodalmi sikerét, tucatnyi regény szerzője, és immár nem csak alkotóként, hanem előadóként és mentorként is fontos tagja a fehérvári közösségnek. Dr. Busics György tanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje, aki nem csak építőmérnökként a földmérési tudományok területén alkotott kivételeset, hanem tanáremberként diákok generációit oktatta több egyetem falai között, karrierjének jelentős részében városunkban, valamint Tóth Dániel György, alias Pixa, aki producerként, DJ-ként és dalszerzőként is évek óta a sikerlisták elején képviseli Fehérvárt.
 
Az eheti „Értük maradok otthon!” témára ma, azaz péntek éjfélig várják még a pályázatokat a maradjotthon@szekesfehervar.hu e-mail címre. A nyertesek névsorát Facebookon teszik közzé, valamint a levelükre e-mailben jeleznek vissza.
 
Az újdonságokért kövessék figyelemmel dr. Cser-Palkovics András és Székesfehérvár hivatalos Facebook oldalait, és addig is, #maradjotthonFehérvár!
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.