Mesél a rendőr

2020.03.31. 13:19
KÖZLEMÉNY - 2020. március 31. (kedd)
Új mesével minden nap 12.30 órakor jelentkeznek a Facebookon
 
 
 
A kialakult helyzetben a BRFK munkatársai is szeretnének hozzájárulni a gyerekek és családok otthoni boldogulásához: március 20-án elindították legújabb kezdeményezésüket, a Mesél a rendőr című sorozatot. A minden nap 12.30 órakor kezdődő videó-összeállításokban egy-egy rendőrtiszt mesél a gyerekeknek a szervezet Facebook-oldalán, amit a nap során Youtube csatornájukon is visszanézhetővé tesznek.
 
 
 
A napi munkavégzés mellett, Mesél a rendőr című új videó sorozattal jelentkezik a rendőrség: „Arra gondoltunk mi rendőrök, hogy a napi munkánkon felül is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy kicsit könnyebbé tegyük a piciknek, kicsiknek és a szülőnek ezt az időszakot. Ezért szívünk minden szeretetével mától kezdve mesét olvasunk itt, a Facebook oldalunkon. Meseolvasásban nem vagyunk profik, kérünk benneteket, nézzétek el ezt nekünk.” – írta első mesélő posztjához március 20-án a BRFK.
 
Az első poszt óta minden nap 12.30 órakor jelentkeznek közösségi oldalukon új történettel. Elhangzott eddig az Egérke piros szegélyes kék kabátja, A Szépség és a Szörnyeteg, de a Három kismalac is.
 
A csokorba gyűjtött, kedves mesékhez – amelyek visszanézhetők a Mesél a rendőr Youtube csatornán, jó szórakozást kíván a BRFK.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.