Óvodai beiratkozás áprilisban

2020.04.01. 13:13
KÖZLEMÉNY - 2020. április 1. (szerda) 
Megkezdődik az óvodai beiratkozás Székesfehérváron.
 
 
 

Aki az óvodás korba érő (2020. augusztus 31-ig 3. életévét betöltött) gyermekét a lakóhelye szerinti körzetes óvodába szeretné beíratni Székesfehérváron, annak külön teendője nincsen, mert az állami nyilvántartás ezt automatikusan rögzíti, de azért javasoljuk, hogy elektronikus úton vagy telefonon vegye fel a kapcsolatot az adott intézménnyel.

A szülő – ha nem a körzetes óvodát szeretné választani – április 17-ig telefonon és elektronikus úton kérheti gyermeke felvételét. Ezt a szándékot – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – a választott intézménynek eljuttatva lehet jelezni.

A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására, a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra tekintettel, a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor.

Azon óvodai telephelyek esetében, ahol szeptembertől már nem indulnak csoportok, a székhelyintézmény vezetőjétől kapnak majd tájékoztatást a következő hetekben az érintett családok.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.