Szombati menetrenddel, de számos vonalon kiegészítő és mentesítő járatokkal közlekedik a Volánbusz

2020.04.03. 13:31
KÖZLEMÉNY - 2020. április 3. (péntek) 
 
 
 
 
Március 30-tól, hétfőtől a szabadnapokra érvényes menetrend lépett életbe a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz azonban a 13G, 13Y, 15Y, 16 és 26-os – azaz a munkába járás tekintetében legfontosabb – vonalakon továbbra is a munkanapokra érvényes menetrend szerint indítja a járatokat, és a műszakváltáskor még rásegítő járatok is indulnak.
 
A helyi autóbuszjáratoknál a lecsökkent utasforgalom miatt a szabadnapokra érvényes menetrend lépett életbe a munkanapokra vonatkozóan is. A műszakváltáskor elvégzett számlálásokat követően a Volánbusz és az Önkormányzat szakemberei azt a döntést hozták, hogy – ahol szükséges – mentesítő és rásegítő járatok indításával, illetve néhány vonalon a munkanapokra korábban megszokott rend szerinti járatindítással egészítik ki az érvényben lévő menetrendet, kiszolgálva a nagy munkáltatókhoz dolgozni járók igényeit. Kérik az utasokat, hogy ahol a menetrendben az szerepel, hogy egy időpontban kettő autóbusz is indul, ott a zsúfoltság elkerülésére ne mindenki az első járatra szálljon fel, hanem a kevesebb utast szállító járművet is használják.
 
A munkanapokon is a megszokott munkanapi menetrend szerint közlekednek a továbbiakban:
 
a 13G, 13Y, 15Y, 16 és 26A járatok.
 
A 15-ös járat útvonalán a Csapó utcából 05.25 órakor és 13.25 órakor kettő autóbusz indul, amelyek közül az egyik az Angol utca megállóig, a másik az Amerikai fasor fordulóig közlekedik. A 21.25 órakorkor induló autóbusz az Amerikai fasor fordulóig közlekedik. Az Amerikai fasor fordulóból 06.08, 14.08, valamint 22.08 órakor indul autóbusz, a rásegítő járat az Angol utca megállóhelyről 06.10 órakor és 14.10 órakor indul.
 
A 15Y járat esetében a menetrendben 15.10 órára kiírt Csapó utca felé közlekedő járat a jelen helyzetben 5 perccel később, 15.15 órakor indul és 15.20 órakor érinti a Sóstói bevásárlóközpontot.
 
A 26A járat Jancsár utcából 05.25 órakor, 13.25 órakor és 21.25 órakor induló járatai esetében egy időben kettő autóbusz indul. A Kassai utca/Nagyszombati utca megállóból 06.10 órakor és 14.10 órakor indul új járat, 22.10 órakor ezen az útvonalon is kettő autóbusz indul.
 
A lakosságnak segítenek a munkahelyekre eljutás, illetve a hazaút tervezésében a Google útvonaltervező vagy a Moovit alkalmazások: ezekkel már most tervezhetőek az útvonalak a március 30-tól érvényes menetrendre. Az alkalmazások valamennyi lehetőséget megmutatják, az esetleges átszállások, gyaloglás és menetidő tekintetében.
 
 
Kérik a lakosságot, hogy a járványügyi intézkedéseket betartva, körültekintően tervezzék meg utazásaikat, használjanak egyéni védőeszközöket, valamint az egészségmegóvás és zsúfoltság elkerülése érdekében vegyék igénybe a rásegítő járatokat is!
 
 
 
 
A cikkhez tartozó fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Fotó: Molnár Artúr
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.