Gyerekmaszkokat adtak át a Vörösmarty Színházban

2020.04.20. 16:11
KÖZLEMÉNY - 2020. április 20. (hétfő)
 
 
 
 
 

Újabb adag maszkot adtak át ma délben a Vörösmarty Színház munkatársai. Ezúttal azonban különleges textil védőfelszerelések készültek, ezeket ugyanis kifejezetten gyerekek számára varrták szívvel-lélekkel és mackómintával az ügyes kezű önkéntes dolgozók.

Az első hatvan darabot a színház igazgatói irodájában adta át Szikora János direktor a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület elnökének. Így közvetve azoknak a gyerekeknek, akik átmenetileg, vagy tartósan család nélkül maradtak, akikről ma az állam gondoskodik.

Janó Andorné, a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület alapító-elnöke nagyon örült a felajánlásnak, mert kisméretű maszkot ugyan ők is varrnak, de nagyon jól jött, hogy most a színház is besegít. "Ma már át is adjuk a nagy részét, első körben Velencére kerül ebből 48, 18 év alatti gyerekeknek. Folyamatosan utógondozzuk a volt állami gondozott gyerekeket, akiknek azóta már családjuk lett, így nekik is jut majd." Janó Andorné azt is elmondta, hogy nagyon küzdenek a digitális oktatás kihívásaival, mert a gyerekek - eszközök híján - nem tudnak bekapcsolódni. Az Egyesület ezért felhívással fordult a fehérváriakhoz, hogy aki tud, segítsen egy-egy használt laptoppal vagy tablettel.

A Vörösmarty Színház munkatársai már készítik a következő 80 darab maszkot, hogy azokat is mielőbb átadhassák a gyerekekre vigyázó kezeknek.

Az átadáson készült fotók letölthetőek a Galériából.



                                                          - Vége -

fotó: Simon Erika
szöveg: Vörösmarty Színház

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.