Augusztus 15-ig az egyházi programok is elmaradnak

2020.05.06. 11:15
KÖZLEMÉNY -  2020. május 6. (szerda) 
Az istentiszteletetek és misék továbbra is online követhetők
 
 
 
 
 
 

A katolikus, a református és az evangélikus felekezetek továbbra sem tartanak gyülekezeti összejöveteleket Székesfehérváron.  A kormány legutóbbi járványügyi rendelkezései alapján augusztus 15-ig töröltek minden egyházi programot. Az egyházi szertartások továbbra is online követhetők.


A kormány legutóbbi járványügyi rendelkezései alapján a Székesfehérvári Egyházmegye augusztus 15-ig törölt minden központi, egyházmegyei programot. A www.szfvar.katolikus.hu honlapon közzétett tájékoztató szerint az Egyházmegyei Hivatal nem lát lehetőséget arra, hogy a plébániák a bérmálkozókat fel tudják készíteni a bérmálkozásra, és a bérmálás szentségének ünnepélyes (szentmise keretében) kiszolgáltatását sem tudják megtartani.

Áldozócsütörtökön (május 21.) azt kérik, hogy az egyházmegye hívei családjuk körében tartsák meg 17-19 óra között az egyházmegye közös (szentség)imádását. Ahol lehetőség van, a plébános atyák, illetve világi munkatársaik online vezessék, segítsék a szentségimádást, közös imádságot.

A gyülekezést tiltó szabály nem teszi lehetővé hagyományos, nagyobb létszámú programjaik megtartását sem (Bogner Mária Margit emlékmise, Hősök-napi emlékmise, Egyházmegyei Nap, Máriaremetei zarándoklat, Úrnapja, Hitoktatók és világi lelkipásztori munkatársak lelkigyakorlata, Ébresztő Ifjúsági Fesztivál, Vértessomlói búcsú, Családtábor).  Az egyházmegye úgy döntött, hogy a kialakult bizonytalan helyzetre való tekintettel ebben az évben nem rendezi meg a Kortárs Gyűjtemény kiállítását sem; a fenti, elmaradó programok szervezési és lebonyolítási kiadásait átcsoportosítják a járványügy miatti nehézségek enyhítésére.

A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa is ülésezett május 4-én; azt kérik a gyülekezetektől és a lelkipásztoroktól, hogy továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével. A hit megélésére, a vallás gyakorlására a híveknek továbbra is lehetőséget biztosítanak a világhálón megjelenő bejelentkezések, közvetített istentiszteletek. Székesfehérváron az www.albaref.hu honlap, valamint a Széchenyi úti reformátusok YouTube csatornája segíti a helyieket.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa arra kérte híveit, hogy változatlanul tekintsék érvényesnek március 14-i kérésüket arra vonatkozóan, hogy az evangélikus gyülekezetekben ne tartsanak templomi istentiszteleteket és egyéb, hétközi alkalmakat a gyülekezeti tagok fizikai jelenlétével. A székesfehérvári evangélikus egyházközség közösségi oldalán (https://www.facebook.com/SzekesfehervariEvangelikusEgyhazkozseg)  elérhetők az istentiszteletek, imaórák.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.