Elkezdődtek az átalakítási, felújítási munkálatok a Szent István Király Múzeum Rendházépületében

2020.05.06. 19:08
KÖZLEMÉNY - 2020. május 6. (szerda)
18 hónap van a beruházásra.   Galéria
 
 
 
 
 
Megkezdődtek a kivitelezési munkálatok a Szent István Király Múzeum Rendházépületének rekonstrukciója kapcsán. A Fő utcán mobil kordonokkal zárták le a múzeum előtti területet, az épületben pedig takarással védik meg a műemléki értékeket, például a padlóburkolatokat és a belső ajtótokokat. A bruttó 4,8 milliárdos beruházás 18 hónap alatt készül el.

Január végén jelent meg az a kormányhatározat, amely az Árpád-ház Program részeként rendelkezik a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás megvalósításáról, és ennek érdekében a Szent István Király Múzeum Rendházépületének rekonstrukciójáról. Az elmúlt hónapokban az épületet kiürítették, a leletanyagot és a dokumentációt elköltöztették. A kivitelező a napokban átvette a munkaterületet, ezzel elkezdődött a bruttó 4.8 milliárd forint értékű rekonstrukció, melyre a megállapodás szerint 18 hónap áll rendelkezésre.

A Belvárosban sétálók számára is látható, hogy mobil kordonokkal részlegesen lezárták a Fő utcán a Rendház előtti területet a biztonságos munkavégzés, a szállítások érdekében. A kisebb feltáró bontások már folyamatban vannak, a nagyobb mértékű bontási munkák várhatóan a jövő héten indulnak. Elbontanak többek között három cserépkályhát, melyből kettőt a Múzeum raktárában helyeznek el.

A rekonstrukció két fő elemből áll. Egyrészt korszerűsítik a 250 éves, védett történelmi értéknek számító épületet, melynek falrendszere alapvetően változatlan marad. Magas szintű gépészeti és elektromos korszerűsítés teszi majd lehetővé a szabályozott légállapotú kiállítóteret az exkluzív időszaki és állandó kiállítások számára, illetve a műtárgyak védelmére korszerű biztonságtechnikai rendszert építenek ki.  Másrészt a gazdasági udvar beépítésével új előcsarnokot hoznak létre a közönség reprezentatív fogadására, itt kap helyet a ruhatár és a vizesblokk is.

A több mint 8 méter belmagasságú térből a galériaszintre vezető lépcső indítja a múzeumi látogatás kijelölt nyomvonalát. Digitális tárlatvezetői rendszer bevezetése segíti a látogatók tájékozódását, megkönnyíti a tudás és üzenet átadását automatizált funkciókkal, így élvezetesebbé, szórakoztatóbbá és hasznosabbá téve a múzeumi látogatók időtöltését. Az épület az alapvető kiállítási tereken kívül helyet ad a múzeumi adminisztrációs felületeknek, tartalmaknak. Az akadálymentes közlekedésre és a műtárgyak szállítására liftet építenek ki az épületben.

A több, mint 250 éves Rendház megújulva a  XXI. század múzeumát valósítja meg.



A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.