Folyamatosak a Széphő Zrt. beruházásai is

2020.05.11. 13:09
KÖZLEMÉNY - 2020. május 11. (hétfő)
 
 
 
 
 
Ütemezetten folynak a Széphő Zrt. beruházásai: dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester Szauter Ákossal, a Széphő Zrt. vezérigazgatójával járták be a vállalat jelenlegi és jövőbeli beruházásainak helyszíneit.
 
A Palotavárosban zajlik a távhővezeték-hálózat egy, sok lakást ellátó szakaszának megújítása: a Kelemen Béla úttal párhuzamosan, a gyógyszertár mellett egy lukadás miatt volt szükség a beavatkozásra: „Az itt kilyukadt 35 éves távhővezeték feltárásánál azt tapasztaltuk, hogy a lyuk mellett is a vezeték eléggé elhasználódott, vizes a szigetelése. Ezért hoztuk azt a döntést, hogy nemcsak azon a rövid területen cseréljük ki a vezetéket, hanem egy viszonylag hosszabb, mintegy 60 méteres szakaszon avatkozunk be. Kollégáim a technológiai szereléssel két héten belül végeznek, utána pedig alvállalkozóink veszik át a területet, hiszen komoly földmunkák, zöldterület-rendezés és térkövezés következik majd, amellyel azt gondolom, hogy júniusig végeznek is.” – fogalmazott Szauter Ákos.
 
Az eddigi, Király soron található központi telephely kitelepülése kapcsán – ahol a vízkezelés és vízgépészet technológiája található – folyik az építkezés a Bakony utcai telephelyen is. „A már elavultabb technológia helyett egy teljesen új, korszerű gépészet telepítése folyik a Bakony utcában. Amíg eddig a gáztalanítást gőzzel végeztük, most egy egyszerűbb, modernebb és gőzmentes kialakítást választottunk. Itt kerül majd előállításra az előkezelt, lágyított tápvíz mennyiség, amely ahhoz szükséges, hogy a rendszerben felmerülő fogyást pótolni tudjuk. Reményeink szerint ez a beruházás az idén ősszel elkészül és a következő fűtési szezont már üzembiztosan tudja megkezdeni.” – ismertette a beruházás részleteit a vezérigazgató.
 
A bejárás utolsó helyszínén egy Hadiárva utcai, önkormányzati tulajdonú ingatlant néztek meg, ahol egy jövőbeli beruházás valósulhat meg: „Ide, a Hadiárva utcába egy általunk negyedik hőtermelőnek hívott kazánházat szeretnénk létesíteni. A Király sor teljes kitelepítésével el kell osztanunk a kapacitásunkat a város több pontján, amely már meg is valósult a Bakony utcai, a Tóvárosi és a Szedreskerti telephelyeinken, de a biztonságos hőellátás érdekében szükséges 20-40 megawattnyi pluszkapacitást beépítenünk, amelyet az említett telephelyek már nem bírnak el.” Szauter Ákos elmondta, hogy az ingatlan több szempontból is ideális lenne a Széphő számára: az épületen jelentős változtatásokat nem kell majd eszközölni, a Király sor szomszédságában van, így beleillik abba az elképzelésbe, amely szerint decentralizált központokból, több irányból kapcsolják be a hőt a rendszerbe, valamint közel van a Széchenyi Szakközépiskola, illetve telekszomszédja a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak, akik potenciális fogyasztóvá válnának a távhő-szolgáltatásra kapcsoláshoz.
 
 
A bejárás képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
Fotó: Simon Erika
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.