Könyvek házhoz az Aranybulla könyvtárból is

2020.05.13. 10:47
KÖZLEMÉNY - 2020. május 13. (szerda)
 
 
 
 
 
 
Már az Aranybulla Könyvtárból is lehet könyveket kölcsönözni: 5-5 kötetet szállítanak házhoz a Köfém lakótelepen és Ráchegyen. Elsősorban az idősek, a mozgáskorlátozottak és a diákok jelentkezését várják az intézmény munkatársai. 



A Vörösmarty Mihály Könyvtár mellett most már az Aranybulla Könyvtár is szállít házhoz könyveket, az óvintézkedések betartása mellett. Egy alkalommal öt könyvet kölcsönözhetnek a könyvtártagok, egy hónapra, amit kétszer lehet hosszabbítani: a kiválasztott könyv szerzőjét és címét kell csak megadni, illetve az igénylő nevét, címét és telefonos elérhetőségét. Elsősorban a 65 éven felüliek, a mozgásukban korlátozottak és a diákok jelentkezését várják. A korábban kölcsönzött kötetek visszavételére egyelőre nincs mód.

A könyvtár dolgozói az igények feldolgozása után 5 munkanapon belül teljesítik a kéréseket: a Köfém lakótelepen és a Ráchegyen élőknek házhoz viszik, illetve lehetőséget biztosítanak arra is, hogy egyeztetett időpontban a bejáratnál vegyék át a köteteket.

Az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni: a 22/312-945-ös telefonszámon kedden és pénteken 9-12 óra között, az aranybulla@kabel.datatrans.hu e-mail címen vagy a könyvtár Facebook-oldalán, ahol további információk is olvashatók.

 


                               
Szöveg: Fraller Ildikó

 

 

 

 

 

 



 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.