Határidő: május 30!

2020.05.14. 14:22
KÖZLEMÉNY - 2020. május 14. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
A hónap végén zárul két olyan alkotói pályázat, amelyet diákoknak írtak ki. A „Ki gépen száll fölébe…” hadtörténeti témájú kiírás legjobb alkotásaiból június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján nyílik virtuális kiállítás, míg a hermannosok közösségét erősítő „Egymásra hangolva” című pályázat rajzaiból éves naptár készül.


A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely és a Nagyváradi Tanoda Egyesület immár nyolcadik alkalommal hirdette meg képzőművészeti pályázatát. Az év elején közzétett kiírásra megérkeztek a postán feladott alkotások, ám május 30-ig még mindenkinek van lehetősége pályázni, online! A „Ki gépen száll fölébe…” mottójú Kárpát-medencei hadtörténelmi gyermekrajzpályázat 8-16 éves fiataloknak szól, és célja, hogy figyelmet kapjon nemzetünk hadtörténelme, a honvédelem, a magyar katonák, és ehhez kapcsolódjon az alkotás öröme. Az elkészült képek fotóit rajzpalyazat.htbk@gmail.com e-mail címre várják.

A folyamatosan érkező alkotásokat 12 fős zsűri értékeli. A legjobbakat pedig a nagyközönség is láthatja majd. A jelenlegi helyzetben ugyan mindenki a saját otthonából, de mégis egy időpontban, közösen nézhetik meg a diákok és a szervezők a virtuális tárlatot. Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a http://htbkszfvar.hu/ honlapon nyílik meg a kiállítás.

Az „Egymásra hangolva” rajzpályázatot a Tálos Edit Alapítvány hirdette meg, amelyen a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szaggimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, illetve a Tálos Edit Alapítvány zeneovis foglalkozásainak lelkes tagjai közül bárki részt vehet. A rajzokon az indulóknak azt kell ábrázolni, miért klassz hermannosnak/zeneovisnak lenni, milyennek látják a digitális zeneórát. A képen megjelenhet a kedvenc hangszer vagy éppen egy jövőbeni hangszer, hogy milyen zenekarban játszana szívesen, valamint tervezhetnek egy logót/emblémát, amely jól kifejezi a zeneszeretetet. A rajzokat bármilyen technikával A/4-es méretben kell elkészíteni, majd szkennelve vagy fotózva beküldeni a teapalyazatok@gmail.com e-mail címre.

Minkét pályázatra május 30-ig lehet nevezni!

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.