Hétfőtől az első ajtón is fel lehet szállni az autóbuszokra

2020.05.16. 11:39
KÖZLEMÉNY - 2020. május 16. (szombat)
Továbbra is kötelező a maszk használata a közösségi közlekedésben. 
 
 
 
Hétfőtől újabb változások lépnek életbe a közösségi közlekedésben: már az első ajtón is fel lehet szállni az autóbuszokra, lehet a buszokon jegyet venni, illetve a 12A járat újra a munkanapokra érvényes menetrend szerint közlekedik. Az autóbuszokon továbbra is kötelező a maszk használata. Kérik az utasokat, hogy menetjegyeiket és bérleteiket a jövőben lehetőség szerint a telefonos applikáción keresztül vásárolják meg. 



A járvánnyal kapcsolatos korlátozások között az autóbuszokon már március közepétől megszűnt az első ajtón való felszállás kötelezettsége, nem lehetett jegyet váltani a járatokon, majd az első ajtót nem használhatták az utasok. A lecsökkent forgalom miatt változott a menetrend, az utasokat telefonos alkalmazások segítették az utazások tervezésében, lebonyolításában. Május 7-től már minden típusú helyi jegy és bérlet is megvásárolható a Közlekedési Mobiljegy applikáción keresztül.

A Volánbusznál már több helyen működő szabályozást figyelembe véve a székesfehérvári közösségi közlekedésben is változás lép életbe: május 18-tól, hétfőtől újra az első ajtón is fel lehet szállni és a buszon is lehet majd jegyet venni. Június 1-jéig azonban még a zsúfoltság elkerülésére megengedett marad, hogy minden ajtón fel lehet szállni a járatokra.

A menetrend marad az eddigi azzal a kiegészítéssel, hogy a 12A vonalon is visszaáll a munkanapokra érvényes menetrend, ezzel a bevásárlóközpontok dolgozói és a vásárlók könnyebben bonyolíthatják a mindennapi utazásokat.

Kérik az utasokat, hogy menetjegyeiket és bérleteiket lehetőség szerint a telefonos applikáción keresztül vásárolják meg. A közösségi közlekedésben továbbra is kötelező a védőmaszk használata vagy más, az orr és a száj eltakarására alkalmas textil viselete. 

 

 

 

 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.