A múzeumi világnap megünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában rendezett XI. konferenciáján határozták el és 1978. május 18-án tartották meg először. Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt minden év május 18-án az eseményen. Az ünnep célja, hogy az év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé.

 

Erre a jeles napra hívja fel a figyelmet a székesfehérvári Szent István Király Múzeum mai blogbejegyzése, amiben a koronázóváros múzeumának történetét is leírják 1939-ig: „A helyi történelem ápolására megalapított Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet 1873. október 27-én tartotta alakuló közgyűlését. Az Egylet működésének fő célja az volt, hogy a nevében foglalt tudományokat népszerűsítse, a „műrégiségeket” gyarapítsa, őrizze, és „a közönség hasznára kellő felügyelet mellett” kiállítsa. Ismeretterjesztő, népművelő feladatokat is vállaltak, felolvasásokat tartottak, adatokat gyűjtöttek a helytörténeti monográfiákhoz. A társulat 137 tagot tartott nyilván, megyei főnemeseket, tekintélyes polgárokat, közéleti személyiségeket és a klérus tagjait. Tevékenységük az 1873–85. és az 1892–93. években volt a legeredményesebb, azonban a századfordulótól az Egyletből már csak gyűjteménye maradt fenn.”

 

Izinger Katalin művészettörténész úgy fogalmaz, hogy a nagy változást az 1909-es év ősze hozta el, amikor Marosi Arnold ciszterta tanárt Pécsről Székesfehérvárra helyezték. „Marosi Arnold szinte néhány hét alatt mindenkit meggyőzött arról, hogy Fejér megye és Székesfehérvár nem létezhet tovább múzeum nélkül. A Régészeti Egylet pár lelkes vezetőjén kívül az ő nevéhez fűződik a múzeumegyesület megszervezése és az önálló múzeum megteremtése. 28 tagú választmányukban a város és a megye előkelőségei foglaltak helyet, tisztikaruk is népes és rangos volt, sok-sok támogatót tudtak megnyerni a jó ügynek.” Marosi volt az, aki elsőként leltárba vette és konzerváltatta a tárgyakat, megsorszámoztatta azokat, és képekkel illusztrált törzskönyvet állított ki róluk.

 

Marosi 1910-től élete végéig számtalan leletmentést végzett a város és a megye területén, amelyek közül kiemelkedő a pákozdi hatalmas bronzkori földvár, az első táci ásatások, a csákvári késő római temető, a csákberényi és az előszállási avar kori temetőkben végzett kutatások. Ő kezdeményezte a székesfehérvári bazilika új ásatását is az 1936–38-as években. Ő vetette meg a múzeum néprajzi, várostörténeti, antropológiai és természettudományi gyűjteményt is. A múzeumi tevékenységet tudományos és népszerű cikkekkel, az 1931–39 között szerkesztésében megjelenő Székesfehérvári Szemle kiadásával, előadások tartásával tette teljessé. Marosi 1939-ben bekövetkezett halálával azonban véget ért ez a virágkor.

 

 

A Szent István Király Múzeum 1873 és 1939 közötti történetét bemutató teljes írás a https://szikmblog.wordpress.com/2020/05/17/a-kozonseg-hasznara/?fbclid=IwAR2ZTtxmTw7BxpTijiqB6isYKjaQVJ1kLKTKqS9fj9eaeYazCrGhyZO8NKg oldalon olvasható.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Torma Kinga Regina