Hálaadó szentmise a Szent Imre-templomban

2020.05.24. 15:39
KÖZLEMÉNY - 2020. május 24. (vasárnap)
 
 
 
 

Húsvét 7. vasárnapján, Urunk mennybemenetele ünnepén, székesfehérvári püspökké beiktatásának 17. évfordulóján hálaadó szentmisét celebrált Spányi Antal a Szent Imre-templomban. Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is. A szentmisén közreműködött Wasztl János karnagy, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjai.

 
 
 
A járványügyi rendelkezések országos enyhítése e hétvégétől lehetőséget ad arra, hogy a hívek személyesen is részt vegyenek a szentmiséken vasár- és ünnepnapokon, valamint hétköznapokon a megfelelő óvintézkedések betartása mellett. Így kilenc hét után újra celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök vasárnap a Szent Imre-templomban.
 
A hívek jelenlétében Ugrits Tamás irodaigazgató, pasztorális helynök köszöntötte Spányi Antalt abból az alkalomból, hogy 2003-ban ezen a napon volt székesfehérvári püspökké beiktatásának ünnepe. „Az egyház a hit fényében úgy tekint a főpásztorra, mint az apostolok utódjára, aki apostoli hatalommal, felelősséggel és szeretettel vezeti a rábízott részegyházat.” - emelte ki köszöntőjében Ugrits Tamás, aki Isten bőséges áldását kérte az egyházmegye püspökére.
 
„Sok mindent éltünk át; nehéz volt, kereszt. Szembe találkoztunk valami sötétséggel, valami fenyegető veszéllyel, amely bár parányi, megfoghatatlan, mégis elegendő hatalma volt arra, hogy közülünk bárkit ledöntsön a lábáról vagy akár bárki életét elvegye.” - kezdte beszédét Spányi Antal, majd kiemelte a hit és a közösség erejét, amely még erősebb támaszt nyújthat ezekben az időkben. Felhívta a figyelmet, hogy továbbra is figyelnünk kell egymásra. „Törődnünk kell mindazzal, amit nekünk jó tanácsként – azok, akik értenek hozzá, akik felelősek életünkért - nekünk mondanak. De engedjük bátran az örömet a szívünkbe, engedjük, hogy hálaadás legyen lelkünkben, legyünk Isten örömhírének eszközei ebben a világban.” - hangsúlyozta szentbeszédében Spányi Antal püspök.
 
A vasárnap délelőtti liturgián részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester. Orgonán közreműködött Wasztl János karnagy, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rézfúvós kvintettje.
 
A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
fotó: Simon Erika
szöveg: Lugosi Balázs
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.