Online tanácsadást tart a bértámogatásról a kamara

2020.05.25. 11:43
KÖZLEMÉNY - 2020. május 25. (hétfő) 
 
 
 
 
A Magyar Közlöny 82. számában megjelent a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatására vonatkozó szabályozásról tart online tájékoztatót a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azon cégek számára, akik még nem hozták meg a döntést a támogatás igénybevétele ügyében. Az élő tanácsadást június 3-án, szerdán és június 9-én, kedden 10 és 11 óra között tartják a szakértők.
 
Ezzel a támogatással a Kormány alapvető célja, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 1 hónapon belül kérelmezett támogatással a munkavállaló átmeneti gazdasági nehézség miatt veszélyeztetett munkahelye megőrzése megvalósuljon – a munkaideje csökkentésével létrejövő, de anyagilag részben kompenzált – rövidített munkaidős foglalkoztatással. Ennek megvalósulásában egyaránt közreműködik mind az állam, mind a munkaadó, mind pedig a munkavállaló.
 
A bértámogatással kapcsolatban az FMKIK honlapján kiemeli, hogy csak olyan esetben alkalmazható a segítő eszköz, amelynél a munkaadó az átmeneti gazdasági nehézség időszakát rövidített munkaidős foglalkoztatással kívánja áthidalni, és a munkavállaló munkaideje jól meghatározható. Több munkáltatóban felmerülhet a kérdés, hogy a csökkentett munkaidős foglalkoztatás alatt lehet-e érteni a távmunkát és az otthoni munkavégzést is: a módosított kormányrendelet erre vonatkozó részleteket is tartalmaz.
 
A munkáltatók számára ugyancsak jelentős érdemi változást tartalmaz a jogszabály arra vonatkozóan, hogy a támogatás mértékének alapjául az alapbér szolgál, annak figyelembevételével, hogy a támogatás mértéke az alapbér általános szabályok szerint megállapított személyi jövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a kieső munkaidőre járó arányos részének 70%-a.
 
Az online tanácsadásra jelentkezni az FMKIK honlapján lehet a hét folyamán.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.