Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és a települések

2020.06.05. 13:10
KÖZLEMÉNY - 2020. június 5. (péntek)
Június 15-ig lehet jelentkezni négy-négy kategóriában 
 
 
 
 
 
 
 

Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat – jelentett be jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. A Közlekedéstudományi Intézet június 15-ig fogadja a pályázatokat négy-négy kategóriában.

Az államtitkár hangsúlyozta, fontosnak tartják a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen amellett, hogy környezetbarát, hozzájárul az egészség megőrzéséhez. A koronavírus-járvány arra is rámutatott, hogy biciklin kevésbé vagyunk kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartani a védőtávolságot.

A kerékpárosbarát pályázat keretében négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését. Külön versenyeznek a multinacionális cégek, a nagyvállalatok, a kis- és közepes vállalkozások, illetve a közintézmények. A megyei jogú városok és fővárosi kerületek egy csoportot alkotnak, ugyanakkor önállóan pályázhatnak a városok, a nagyközségek és a községek. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, melynek honlapján minden szükséges információ elérhető. A pályázatok benyújtási határideje 2020. június 15.

Az államtitkár kifejtette: bár a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket. A világjárvány miatt ugyanis arra számítanak, hogy sokan döntenek a belföldi nyaralás mellett. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak a lakók kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetik a településeket.

 

–   Vége

Szöveg: Havasi Tímea
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.