Harminc év csipkéi

2020.06.10. 08:22
KÖZLEMÉNY - 2020. június 10. (szerda) 
 
 
 
 
 

A Szabadművelődés Házába érkezik a „Harminc év csipkéi” című vándorkiállítás, amelyet a Magyar Csipkekészítők Egyesülete megalakulásának 30. évfordulója alkalmából indított útjára az elmúlt év nyarán. A június 11-én, csütörtökön 18 órakor kezdődő megnyitót online követhetik az érdeklődők.


Az Országos Népművészeti Egyesület Csipke szakága 1989. június 11-én alakult meg Mátray Magdolna vezetésével. Két évvel később indult a Magyar Csipkekészítők Egyesülete, amelynek legfőbb programja a Csipkehét és 2003 nyarától az Országos Ifjúsági Csipkekészítő Tábor, ahol tájegységenként próbálják feldolgozni a területre jellemző csipkéket és mintakincseket. A gyűjteményükben felelhető számos német nemzetiségi csipke. Az egyesület 191 tagot számláló, országos vonzáskörzetű szervezet, amelynek tagjai textilkultúránk egy sajátos ágazatának szinte minden stílusát és technikáját művelik. Céljuk összefogni az országban élő és csipkét készítő alkotókat, és rajtuk keresztül, illetve velük közösen a hagyományőrzés, a régi csipkék felkutatása, gyűjtése, újratervezése és az utánpótlás-nevelés.

Az egyesület alapításának harminc éves évfordulójára egy különleges kiállítással készült. Múlt év nyarán meghirdettek egy pályázatot Magyarországon és az ország határain túl élő csipkekészítőknek, hogy az ünnepi tárlaton modern formában mutassák be a hagyományos csipketechnikákat és fajtákat, különösen szem előtt tartva a Kárpát-medence csipkekultúráját.

A „Harminc év csipkéi” című vándorkiállítás Székesfehérvárra érkezik. A Szabadművelődés Házában június 11-én, csütörtökön 18 órakor kezdődő tárlatmegnyitón Vonsik Zsuzsanna, a Magyar Csipkekészítők Közhasznú Egyesülete elnöke mond köszöntőt.

A koronavírus okozta járványhelyzetre való tekintettel bevezetett korlátozások miatt a kiállításmegnyitó az interneten https://www.facebook.com/aszabadmuvelodes.haza/  követhető.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.