- Üdvözöljük, hogy a kormány az egyeztetéseink nyomán jogszabályba foglalja, hogy a megyei jogú városok és a főváros területén a kormány nem nyilváníthat különleges gazdasági övezetté területeket, azaz a beruházásokból származó iparűzési adóbevétel is marad ezeknél az önkormányzatoknál. Ismételten eredményesnek bizonyult tehát a tárgyalásos út. Köszönöm Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek az együttgondolkodást!
- Reméljük, hogy egy másik, a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos javaslatunk is megvalósulhat valamilyen formában. Igazságosnak és szolidárisnak tartanám, ha a magas adóerőképesség miatti befizetési kötelezettségünket nem az előző évek rekord gazdasági eredményei, hanem az idei év járványhelyzet miatti szerényebb realitása, azaz a jelentősen visszaeső iparűzési adóbevétel alapján fizethetnénk. Ez nagyon jelentős segítség lenne az érintett településeknek, így például kiemelkedő gazdasági központként Székesfehérvárnak (milliárdos nagyságrendben).
- A fenti döntések tehetik lehetővé számunkra, hogy – prioritásként kezelve – idén is kifizethessük a védekezés során kiemelkedő munkát ellátó szociális szakembereink (Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, Kríziskezelő Központ, Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon érintett munkatársai) számára – a most fizetendő egyszeri jutalom mellett – a második félévre járó cafeteriát, a fehérvári családok számára a születési támogatásokat, az oltási program új elemeit, de ebből a támogatásból bővíthetnénk a helyi gazdaságvédelmi intézkedéseket (pl. fejlesztések, építményadó-emelés egy évvel történő halasztása) is, segítve ezzel a fehérvári vállalkozásokat és védve a munkavállalókat.
- Köszönjük az Alcoa Alapítvány 25.000 USD összegű támogatását, amellyel a város járványügyi védekezését segítik.
- A tegnapi napon – a veszélyhelyzet fennállása okán a közgyűlés jogkörében eljárva – kineveztem Nagyné Cseterics Évát a Szivárvány Óvoda, Vértes Mónikát pedig a Felsővárosi Óvoda igazgatójának. Nekik további jó munkát, ahhoz pedig sok erőt és jó egészséget kívánunk!
- A pénteki adatok szerint az önkormányzati fenntartású bölcsődékbe 259, az óvodákba pedig összesen 1424 kisgyermeket vittek ma szüleik.
- A koronavirus.gov.hu oldal hivatalos tájékoztatása alapján Fejér megyében az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma 375 fő. Az aktív betegszám pedig 134 fő, nekik szeretnék ezúton is jobbulást kívánni!
- Székesfehérváron a mai napig összesen 332 személy esetében rendeltek el hatósági házi karantént, amelyben közülük jelenleg 59 fő van. A többi személy esetében ez az intézkedés már megszűnt.
- Az emberi erőforrások minisztere tájékoztatása alapján június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett. További részletek az alábbi linken:
https://www.szekesfehervar.hu/hetfotol-ujraindulhat-az-egeszsegugyi-ellatas.
- Az új évadról és az elmaradt előadások pótlásáról is tájékoztatást ad a színházjegyirodája hétfőtől. Részletek: https://www.szekesfehervar.hu/az-uj-evadrol-es-az-elmaradt-eloadasok-potlasarol-is-tajekoztat-a-szinhaz-jegyirodaja-hetfotol.
- Nagyon fontos, hogy összegezzük az elmúlt három hónap tapasztalatait, és ezekből levonjuk a következtetéseket. „Hogyan tudjuk elképzelni a jövőt a Covid után?” címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Prosperis Alba jövő héten csütörtökön. Az online fórumot a Fehérvár TV adásában és a városi honlapon keresztül követhetik, az érdeklődők a részleteket az esemény FB-oldalán olvashatják, a https://www.facebook.com/events/
1180593185623791/permalink/1180593235623786/.
- Ma délelőtt a szervezőkkel közös sajtótájékoztatón megerősítettük: 2020. augusztus 19-én Székesfehérváron megrendezésre kerül a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj. Köszönjük a szervezőknek, hogy elfogadták, hogy az Önkormányzat a járványhelyzet következtében jóval kevesebb támogatást tud biztosítani idén a rendezvény megvalósításához. Részletes cikk a városi honlapon: https://www.szekesfehervar.hu/augusztus-n19-en-rendezik-a-tizedik-gyulai-istvan-memorialt-a-bregyo-kozi-atletikai-centrumban.
- A turizmus területén is fokozatosan újraindul az élet, a legtöbb szálloda ismét megnyitott és már érkeznek látogatók városunkba. Az újrainduló belföldi turizmusban Székesfehérvár az első 10 legkeresettebb célpont közé került. Hétfőn délelőtt tartjuk Székesfehérvár új – és a járványidőszak miatt tavasszal be nem mutatott – imázsfilmjének premiervetítését. Városunk élettel teli, hangulatos tereit, programjait mutatja be röviden az ajánló. A filmet hétfőn 10 órától a https://www.youtube.com/fehervar csatornán keresztül bárki megnézheti.
Mindenkinek szép hétvégét kívánok!
dr. Cser-Palkovics András
polgármester”
Lakossági tájékoztató pénteken
2020.06.12. 14:57
"Tisztelt Fehérváriak!



