Újra várja olvasóit a Vörösmarty Mihály Könyvtár

2020.06.16. 14:54
KÖZLEMÉNY - 2020. június 16. (kedd)
 
 
 
 
 
 

A koronavírus-járvány okozta három hónapos kényszerszünet után kedden újra kinyitotta kapuit a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Egyelőre a Felnőtt kölcsönző, a Gyermekrészleg, az Olvasóterem, valamint a Zenei és számítógépes részleg várja az olvasókat hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között. Júniusban szombaton a részlegek zárva tartanak. A tagkönyvtárak június 23-tól nyitnak ki újra, a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban és a Széna téri Tagkönyvtárban a teraszkönyvtár szolgáltatásai addig is igénybe vehetők.


Ma tíz órakor újra megnyitotta kapuit a Vörösmarty Mihály Könyvtár Központi Könyvtára. Az olvasók már a délelőtt során megérkeztek a Felnőtt kölcsönzőbe, a Gyermekrészlegbe és az Olvasóterembe is. Mind az olvasók, mind a könyvtárosok örömmel üdvözölték egymást. Azt is megtudtuk a helyszínen, hogy az elmúlt három hónapban a könyvtár dolgozói rendszerezték és frissítették a könyvállományt, kisebb átalakításokkal tették még könnyebben áttekinthetővé. Szorgalmas kezek munkájának köszönhetően frissen festett, új színekben pompázó polcokon várják az izgalmas olvasmányok a gyermekeket is. A visszajelzések alapján az olvasók jó hasznát vették az online felületen megjelenő linkgyűjteményeknek, szívesen vettek részt a kvízjátékokban is. Sokan éltek a „Könyvet házhoz” kezdeményezéssel, valamint a néhány héttel ezelőtt két tagkönyvtárban elindult teraszkönyvtár szolgáltatással.

Az olvasók azonban most mégis annak örülnek a legjobban, hogy ismét kinyíltak az ajtók. Az Olvasóteremben egy asztalnál ülő úr éppen a tizenöt évvel ezelőtti híreket böngészi. Mint megtudtuk, mostantól ismét minden nap ellátogat ide. Délelőtt a legfrissebb napi sajtót nézi át, délután visszatérve pedig az archívumot fellapozva idézi fel a legfontosabb helyi eseményeket. A megszokott napi program hiányzott az elmúlt időszakban, és bár az okostelefon lehetőséget adott a tájékozódásra, most újra visszatér a könyvek közé.

A könyvtár tájékoztatása szerint a Központi Könyvtár, annak részlegei (Felnőtt kölcsönző, Gyermekrészleg, Olvasóterem, Zenei és számítógépes részleg) hétfőtől péntekig 10-18 óra között várják az olvasókat, júniusban szombaton a részlegek zárva tartanak. A belépés előtt kézfertőtlenítő várja az érkezőket és a helyszínek adottságának megfelelően csak korlátozott számban (3-10 fő) és ideig (30 perc) tartózkodhat mindenki az olvasói terekben. A maszk viselet is kötelező. 

A tagkönyvtárak június 23-tól, hétfőtől nyitnak ki újra, a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban és a Széna téri Tagkönyvtárban a teraszkönyvtár szolgáltatásai addig is igénybe vehetők maradnak. A Központi Könyvtárból heti egy alkalommal továbbra is házhoz viszik a könyveket, telefonon, levélben lehet a kéréseket leadni. Jó hír, hogy a Vörösmarty Mihály Könyvtár a korábbi évekhez képest – a jelenlegi helyzetre tekintettel – a nyári zárva tartását csökkentett időtartamra, két hétre korlátozza.

A nyitvatartásról, a szabályokról és a nyári menetrendről részletesen tájékozódhatnak a a könyvtár honlapján a www.vmk.hu oldalon.

A helyszíneken készült fotók letölthetőek a Galériából.

 
                                                    

fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.