130 éve születtek a Ferenczy ikertestvérek

2020.06.18. 16:38
KÖZLEMÉNY - 2020. június 18. (csütörtök)
 
 
 
 
 
A híres művészcsalád ikertestvéreiről, a 130 éve született Ferenczy Noémiről és Béniről szól a Múzeum mai blogja. A gobelin- és a szobrászművészt a fehérvári gyűjtemény műalkotásai alapján Szűcs Erzsébet művészettörténész mutatja be. 



A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény összesen harminc műalkotást őriz a ma 130 éve született Ferenczy ikertestvérek hagyatékából. A művészi alázat ikertestvérei című blogbejegyzésben Szűcs Erzsébet művészettörténész a helyi gyűjtemény alapján mutatja be Ferenczy Noémi gobelinművészt és Ferenczy Béni szobrászt.

A hét gobelinterv mellett a szobrok, egy relief, az érmek és a rajzok több évtizedet ölelnek át, ahogy Kovács Péter és Kovalovszky Márta gyűjtőmunkája is. A bejegyzés az első, 1964-estől feleleveníti az itt rendezett Ferenczy-kiállításokat, a hozzájuk kapcsolódó kurátori bevezetők, tanulmányok jellemző megállapításaival. Ferenczy Noémi munkáihoz a „lassan mozduló, nyugalmas mikrokozmosz” vagy a „gyengéd, derűs és költői világ” kifejezéseket, Ferenczy Béni műveihez pedig az alábbi gondolatot kapcsolja: „Alakjainak először mintha az idegrendszerét, érzelmeit, gondolatait tapintaná le, s csak utána öltöztetné őket ingerlőén puha és dús formákba.”

A cikk a Lakatos utcában elhelyezett Játszó gyermekek című szobrot ajánlja végül a művészetszerető közönség figyelmébe. A teljes írás a SZIKM blogjában olvasható.




Szöveg: Fraller Ildikó

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.