Fraller Ildikó, ÖKK: „Ha Pordán H. Ferenc összes házát, a teljes örökérvényű építészi életművét bemutatnánk, ez a kiállítás bizony elérne az Országzászló tér közepétől egészen a Várkörúti Vasalóházig.” – az emlékkiállítás prospektusában olvasható gondolat jelzi ennek az életműnek a jelentőségét.
Csutiné Schleer Erzsébet: Nagyon gazdag és nagyon magas színvonalú életmű az övé. Tulajdonképpen minden épülete az építészi hitvallását jelképezi: a tehetségnek és az építészeti alázatnak a kölcsönhatását. Soha nem tervezett divatos házakat. Senki nem gondolná, aki a Béke téri iskola bővítését vagy a Brunszvik Óvodát megnézi, hogy ezek hatvan évnél idősebb épületek, frissnek, ma is üdének hatnak, ezért fogalmazhatunk úgy, hogy örökérvényűek. Ez tanulság a ma építészeinek is: a divatos ház mindig kockázatos, mert holnapután könnyen ódivatú lesz… Pordán H. Ferenc épületei a művészi tehetségén túl az emberi szerénységét is képviselik, hiszen ezek nem hivalkodó épületek.
ÖKK: A szakmának akkor fontos eleme a személyiség kérdése is.
Cs.Sch.E.: Amikor készültünk az emlékkiállításra, a hagyatékában találtam egy listát, kiknek tervezett családi házat – az egyikőjük egyenesen rajongással beszélt ’Feri bácsiról’, a ’mérnök úrról’. Ő tervezőként nemcsak „kiszolgálta” a megbízóit, hanem nemegyszer baráti kapcsolatba került velük. Enélkül igazából nincs jó építészet. Ha valakit a leendő házunk építészének választunk, az kölcsönös bizalom kérdése is, be kell avatnom őt akár a családom életébe, szokásaiba is…
ÖKK: A volt Technika Háza – ma: Civil Központ – az építész munkásságának a csúcspontja, illetve „A magyar kortárs építészet egyik nagy jelentőségű épülete.” – ez hangzott el a Schmidl-díj átadóján. Miért olyan kiemelkedő?
Cs.Sch.E.: Ez a több mint negyven éves épület teljesen modern. Meghatározó a hosszú, lapos tömege, jellegzetes a homlokzat két fehér sávja közötti körbefutó üvegmező, a földszintje be van húzva egy kicsit, így könnyeden „lebeg a tájban” és kívül-belül igényes anyaghasználat jellemzi. Pordán Ferencnek remek érzéke volt a jó tömegalkotáshoz. Szép a ház belső térképzése, elegáns a lépcsőháza, és különös élményt nyújt az emeleti mélyen üvegezett körfolyosó – a használati helységek belül vannak a magban. Az épületben végigsétálva impozáns belsőépítészeti részletekkel is találkozhatunk.
ÖKK: Milyen épületek tetszenek a nem-szakmabelieknek? Foglalkoznak ezzel az építészek?
Cs.Sch.E.: Bonyolult és nehéz kérdés: ez pontosan olyan, mintha egy átlagos zeneértőnek Bartókról akarunk áradozni – van Fehérváron néhány olyan kiváló, értékes, modern kortárs épület, amit nemegyszer „meg kell magyarázni”, de nem adom fel. Szinte missziós tevékenységnek számít, hogy hirdetem a modern kori építészet értékes megnyilvánulásairól: ezek szépek, ezek jók! Ezért is szervezünk a helyi építészkamarával rendre szabadtéri kiállításokat, amik mellett bárki megállhat, rácsodálkozhat olyan dolgokra, amik mellett egyébként elmenne.
ÖKK: A város egyik emblematikus épülete mellett állunk. Mitől válik egy épület emblematikussá?
Cs.Sch.E.: Ebben egyrészt a környezethez való illeszkedése, másrészt pedig az abból kiemelkedése játszik szerepet. A Technika Háza például a tízszintes lakótelepi környezetben, de annak a hangján, hangvételével is tud olyat közölni, amitől maga hangsúllyá válik. És fontos az igényesség, az arányérzék, a téralkotás, a tömegformálás, a közlekedési rend tisztasága, és hogy nincs benne semmi kuszaság, meg fölösleges cicoma. Azért drukkolok, hogy amikor az ő épületeinek a felújítására kerül sor, olyan kezekbe kerüljön, akik értenek a Pordán Ferenc-életműhöz, és értékeljék, őrizzék meg azokat a finom részleteket, az anyaghasználatot, amit ő alkalmazott.
ÖKK: A Brunszvik Óvoda több mint 60 éves épület...
Cs.Sch.E.: Kellemesen oldott, jópofa a tömege, játékos a tetőzet, igényes a kőlábazat és több oldalra is jut a jellegzetes kis ablakokból, amiknek egyébként szenzációs az árnyékjátéka is – minden napszakban jártam ide fotózni, akkor tűnt fel. Szép a bejárat, nem kiálló előtetőt, hanem megbillentett, a síkból behúzott megoldást alkalmazott. A mélyen ülő falak sötétebbek, mint a külsők, ez plasztikus hatást kelt. A belső részleteket is játékos harmónia jellemzi. És itt néz a magasházak felé a város legcsinosabb trafóháza!
ÖKK: Egy óvodát másmilyennek tervez a mérnök, mint egy felnőtt intézményt?
Cs.Sch.E.: Mindenképpen! Hiszen más a használó. Amikor az Országzászló téren kiállítottuk a tablókat, egy kisfiú ujjongva ismerte fel, és mutatta meg az anyukájának az óvodája színes mozaikos padlójának és a jellegzetes fogasrácsoknak a fotóját: a gyerekek megjegyzik, észreveszik a jellegzetességeket, meg tudják szeretni, és észreveszik azt is, hogy az jó.
ÖKK: Fel lehet ismerni egy Pordán-tervezést?
Cs.Sch.E.: Egy jellegzetességet akkor fedeztünk fel, amikor a kiállítást összeállítottuk: egy motívumot, ami a korai épületein rendre megjelenik: ez a bizonyos „kockás ablak” – ezért is lett ez a kiállítás és a kísérő kiadvány logója. Igen, meghatározó építészeknek névjegyként szolgál a stílusa. Érdemes elsétálni a Budapest Bank épületéhez, ez volt a „tervezőirodai hattyúdala”: a csupa üveg saroktorony a középkori városfal hajdani kapubástyáját idézi fel. Fehérváron a nevéhez kapcsolódik a Gugásvölgyi úton egy Nívó-díjas családi ház, több mint negyven éve épült, szerintem a város máig legjobb magánháza. Ma már ritkaságszámba menő, gyönyörű pauszrajzai maradtak fenn a Zsolt utcai templom harangtornyáról, és hihetetlen játékos, egyedi plasztikájú loggiákat tervezett a mai Prohászka út négyemeletes típusházaira.
ÖKK: Tervezik, hogy a közönségnek újra megmutatják még az emlékkiállítást?
Cs.Sch.E.: Szeretnénk bemutatni Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában is. Pordán H. Ferenc kiváló építész volt, a magas színvonalú, gazdag életművének helye van a szakma fellegvárában. És várjuk a további lehetőséget a szabadtéri tárlatokra!
Az emlékkiállítás – és korábban a kutatómunka – a Lánczos-Szekfű ösztöndíjalap támogatásával valósult meg. Az idei alkotói pályázatra június 30-ig lehet jelentkezni.
A beszélgetés során készített fotók letölthetőek a Galériából!
Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
