Különleges fagylaltokat kóstolhatunk kedden

2020.06.26. 11:29
KÖZLEMÉNY - 2020. június 26. (péntek)
Városunkban rendezik az Év Fagylaltja verseny régiós elődöntőjét.
 
 
 
Ribizlis máktorta, Törökmézes vanília – két példa azokból az ízesítésekből, amelyek az Év Fagylaltja verseny keretében készülnek majd kedden. A rendkívüli helyzet ellenére is megrendezi ugyanis idén a megmérettetést a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A régiós elődöntőnek a Fő utcai Damniczki Cukrászda ad otthont, ahol délelőtt 10 órától 250 forintos adagáron bárki megkóstolhatja a verseny keretében készült fagylaltokat.  


A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöksége úgy határozott, hogy a rendkívüli helyzet miatt, bár rendhagyó módon, de idén is megszervezi az Év Fagylaltja versenyt. Céljuk, hogy a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylaltokat népszerűsítsék. A versenyfagylaltok így természetes alap- és járulékos anyagokkal, saját készítésű öntetekkel készülnek.

Ebbe kóstolhatnak bele a fehérváriak is kedden, hiszen a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Fejér, illetve Komárom-Esztergom megyéből nevezők régiós elődöntőjét a Fő utcai Damniczki Cukrászdában rendezik. A zsűrizést követően, délelőtt 10 órától – a készlet erejéig – 250 forintos adagáron az alábbi ízesítésű fagylaltokat kínálják: Málnás túrótorta fűszeres ropogóssal, Törökmézes vanília, Ribizlis máktorta, Hunyadi krónikája, BORI, Tonka-mogyoró Affogato, Passió-karamell, Sárgabarackos dió, Tétényi áfonyás mandula, DOTIS. Mindegyik ízesítésből kb. 80 adagot készítenek. 
 
Az országos döntőre július 7-én kerül majd sor Budapesten, az Ipartestület székházában.
 

 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.