Törölték az idei öttusa Európa-bajnokságot

2020.07.08. 17:06
KÖZLEMÉNY - 2020. július 8. (szerda)
A kontinensviadalt Székesfehérváron rendezték volna
 
 
 
 
Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna Székesfehérváron! – olvasható a Magyar Öttusa Szövetség honlapján. Az európai szövetség, az ECMP döntését a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott korlátozó intézkedésekkel indokolta döntését.
 
Az európai szövetség (ECMP) hosszan kivárt, de miután a nemzetközi szövetség (UIPM) az elmúlt hetekben egymás után hozta meg a törlésekről, halasztásokról szóló döntéseit a különböző korosztályok világbajnokságait illetően, várható volt, hogy a sportág kontinentális vezetői is hasonlóan foglalnak majd állást.
 
A hazai szövetség (MÖSZ) egyébként jelezte az ECMP-nek, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult bizonytalanság miatt egyre nehezebb megszervezni az eseményt.
 
Az Európa-bajnokságot korábban már nyárról szeptemberre halasztották, de végül kiderült, hogy nincs esély az idei rendezésre. Az utazási korlátozások miatt többen el sem jöhetnének, amely pedig az esélyegyenlőséget sérti, és miközben egyes országokban már visszatértek a normális élethez, másokban a sportolók még edzeni sem tudnak rendesen, mert például zárva vannak az uszodák. A kontinensviadal idei eltörléséről szóló döntését az ECMP a keddi tájékoztatásában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott korlátozó intézkedésekkel indokolta.
 
Az Eb-vel párhuzamosan tartották volna meg a kontinentális szövetség tisztújító kongresszusát is, de a viadal törlésével erre sem kerül sor az idén. Ugyanakkor a magyar szövetség a mostani helyett 2022-ben rendezhet majd Európa-bajnokságot.
 
 
 
 
 
 
 
 
Forrás: MTI
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.