Civil Nap lesz szeptemberben

2020.07.20. 12:17
KÖZLEMÉNY - 2020. július 20. (hétfő)
Augusztus 17-ig lehet jelentkezni. 
 
 
 
 
A szeptember 12-i Civil Napfontos bemutatkozási, kapcsolatteremtési lehetőség lesz a városban tevékenykedő civilek számára, illetve jogosultsági feltétel az ősszel kiírásra kerülő pályázatnál. Az Önkormányzat augusztus 17-ig várja a civil szervezetek jelentkezését a Zichy ligetbe tervezett rendezvényre. 



A Székesfehérvári Civil Nap egy olyan társadalmi kapcsolatok erősítését szolgáló, a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését célzó kezdeményezés, amelyen a városban működő civil szervezetek bemutathatják tevékenységeiket, programjaikat, eredményeiket – egymásnak és a nagyközönségnek. A rendezvényt szeptember 12-én, szombaton 9-15 óra között a Zichy ligetben rendezi meg idén a város.

A Civil Napon 3x3 m alapterületű sátorban egységenként 2-2 szervezet standjának az elhelyezését tervezik, legfeljebb két sörpaddal és áramvételi lehetőséggel. A résztvevők számára az Önkormányzat kisösszegű anyagi hozzájárulást biztosít a kitelepülés költségeihez. Az egyéb eszközökről a szervezeteknek kell gondoskodniuk. A rendezvény megnyitásakor közös fotó, Civil tabló készül, majd 10 órától kezdődnek a színpadi bemutatkozások.

Jelentkezni augusztus 17-én, hétfőn 12 óráig lehet: a kérelmet papír alapon, zárt borítékban, hivatali időben lehet személyesen benyújtani Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályán (Városház tér 1., Fsz. 3. iroda).


A kötelezően benyújtandó dokumentumok:

- a Támogatási rendelet 2. melléklete szerint kitöltött adatlap a köztartozásokról, a korábbi támogatásokkal kapcsolatos elszámolásokról, valamint a csőd- felszámolási, végelszámolási eljárásról szóló nyilatkozattal
- a kitelepülés programjának rövid leírása, valamint az ahhoz igényelt önkormányzati támogatási összeg felhasználásának tervezete a várható költségek szerinti részletezéssel
- amennyiben a kitelepülés élő állat bevonásával valósul meg, arról a regisztrációkor, de legkésőbb a jelentkezés, illetve a kérelem benyújtásának határidejéig írásban kell tájékoztatni a szervezőket

- /Amely szervezet a lejjebb olvasható dokumentumokat idén már benyújtotta, és azok tartalmában nem következett be változás, úgy a fentiek szerinti dokumentumok mellett elegendő a Támogatási rendelet 3. mellékletét képező nyilatkozatot benyújtani./
- a szervezet bírósági nyilvántartásáról szóló, 30 napnál nem régebbi, eredeti kivonat vagy a bírósági nyilvántartás tartalmáról kiállított közjegyzői tanúsítvány
- a szervezet létesítő okiratának másolata
- a szervezet képviselője közjegyző által hitelesített eredeti vagy másolati aláírási címpéldánya
- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben meghatározott összeférhetetlenséggel, illetve érintettséggel kapcsolatos nyilatkozat
- a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átláthatóságról szóló nyilatkozat egy eredeti, két tanú aláírásával ellátott példánya.

Az Önkormányzat felhívja a civil szervezetek figyelmét, hogy az idei évben a Civil Napon való részvétel (kitelepülés vagy színpadi megjelenés) JOGOSULTSÁGI FELTÉTELKÉNT kerül meghatározásra a székesfehérvári civil szervezetek működési költségeinek támogatását célzó, tervezetten az ősszel kiírásra kerülő önkormányzati pályázatnál.

A Civil Naphoz kapcsolódóan kiírt pályázatra határidőre beérkezett kérelmekről a Közgyűlés dönt, amiről a https://www.szekesfehervar.hu/civil-szervezeteknek oldalon lehet majd tájékozódni. További információ kérhető a Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályának munkatársaitól az alábbi elérhetőségeken: e-mail: civil@pmhiv.szekesfehervar.hu; telefon: (22) 537-197.

A felhívás és a kapcsolódó dokumentumok a https://www.szekesfehervar.hu/2020-evi-civil-nap-reszveteli-felhivas?parent=200 linken érhetőek el.



                                                 

Szöveg: Fraller Ildikó

 

 

 


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.