Első kézből Fehérvár – július 20-án, hétfőn

2020.07.20. 18:42
KÖZLEMÉNY - 2020. július 21. (kedd) 
 
 
 
 
 
Egy hónap van hátra Szent István ünnepéig, így a mai Első kézből Fehérvár bejegyzésben dr. Cser-Palkovics András a Királyi Napok tervezett programjáról ír. Emellett a Csók István Képtárban pénteken nyíló érdekes kiállítás és további aktuális témák is szerepelnek a közösségi oldalára koraeste kikerült posztban.   



„Tisztelt Fehérváriak!

Új hetet kezdtünk ma, amely továbbra is az óvatosságról kell, hogy szóljon. Arról, hogy magunkra és egymásra is vigyázzunk, előzzük meg a járványhelyzet újbóli belobbanását.

Minden nehézség közepette is fontosak a közösségi programok: javában zajlik a Művészkorzó, amely szombatonként teremt szórakozási lehetőséget a belvárosban, és elkészült a Székesfehérvári Királyi Napok – a korábbi éveknél szerényebb, de az ünnephez méltó – programja is. Egy hónap van már csak hátra Szent István ünnepéig, ám a Kormány múlt heti bejelentéseit követően egyelőre bizonytalan, hogy augusztus 15-e után hogyan lehet rendezvényeket tartani.

Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a Királyi Napok idei programjának keretében az Öreghegyi Mulatság, a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál, a Fehérvári királyok menete az óriásbábok részvételével, az augusztus 20-i ünnepi közgyűlés, a Zichy ligeti színpadon az István, a király rockopera koncertváltozatának előadása, valamint – a rendhagyó körülményekre tekintettel – egy teljesen új helyszínen Koronázási szertartásjáték is várja majd a fehérváriakat. Emellett a hagyományos egyházi programok, valamint a Táncházban a „Király(ny)i Napok” és a programsorozat lezárásaként az Alba Regia Jazz Feszt rendezvények is szerepelnek a kínálatban. 

Székesfehérvár természetesen követni fogja a kormányzat, az operatív törzs és a szakemberek ajánlásait, ahogyan eddig is tettük. Az idei Királyi Napok programjait egyelőre terv szerint megtartjuk augusztus 14. és 23. között, de várjuk a kormányzat erre az időszakra érvényes konkrét döntéseit. A rendezvények lemondására vonatkozó döntésemet, más jogszabályi előírás hiányában, a lehető legkésőbb, az aktuális járványügyi helyzet és a szakemberek javaslata alapján fogom meghozni.

- Sikerrel zárult a Megyei Jogú Városok kétnapos csúcstalálkozója Székesfehérváron, elsősorban a gazdaságélénkítési, költségvetési és infrastrukturális területeken sikerült előrelépnünk, emellett hangsúlyos volt a környezetvédelmi projektek és együttműködések további erősítése is.
- Egy érdekes időszaki tárlattal nyitja meg kapuit pénteken újra a látogatók előtt a Csók István Képtár. A Szent István Király Múzeum szervezésében A Kagán lovasa – avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című vándorkiállítás érkezik meg Székesfehérvárra. Információk a látogatóknak az alábbi linken: https://szikm.hu/kiallitasok/a_kagan_lovasa-955.
- A tervek szerint idén is megrendezi az Önkormányzat a Székesfehérvári Civil Napot szeptemberben. A bemutatkozási lehetőséget vállaló civil szervezetek augusztus 17-ig pályázhatnak a kitelepüléshez támogatásra. A részletes kiírás a városi honlapon olvasható:
https://www.szekesfehervar.hu/2020-evi-civil-nap-reszveteli-felhivas?parent=200.
- Ezúttal több öreghegyi utcában folytatja az E.ON a hálózatbővítési munkákat, így áramszünetre kell számítani a hét közepén. https://www.szekesfehervar.hu/aramszunet-lesz-az-oreghegyen-szolgaltatas-minosegenek-javitasa-a-munkak-celja
- Alig két hete találkoztam a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományával, és néztük meg közösen a tűzoltókkal laktanyájukat. Örülök, hogy most újabb csúcstechnológiájú jármű segíti szolgálatvégzésüket: https://www.szekesfehervar.hu/tuzoltoautok 
- Az együttműködő fehérvári cégekkel közös sajtótájékoztatón jelentettük be a KÉPES program keretében megvalósuló idei felújításokat. Köszönöm a partnereknek, hogy az idei nehéz helyzetben is folytatni tudjuk a társadalmi felelősségvállalás jegyében indított sorozatot!  https://www.szekesfehervar.hu/kepes-program-harom-fehervari-iskola-udvarat-ujitjak-fel 
- Szabados György történésszel, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont, illetve a Szent István Király Múzeum munkatársával olvashatnak egy érdekes beszélgetést a Fejér Megyei Hírlapban: https://www.feol.hu/hetvege/szabados-gyorgy-dolgozta-at-az-uj-tortenelemtankonyvek-korai-magyar-tortenelmet-tartalmazo-reszeit-4155323/.
- Még három napig lehet szavazni a Székesfehérváron készülő Nemere vitorlázórepülőre a #felderchallenge elnevezésű pályázaton. Részletek itt: https://fmc.hu/2020/07/15/nemzetkozi-verseny-legjobbjai-kozott-a-szekesfehervaron-keszulo-nemere-vitorlazorepulo-meg-lehet-szavazni/.
- Hétvégén ünnepelte 70. születésnapját és nyugállományba vonult Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár díszpolgára, az Állami Számvevőszék alelnöke, városunk korábbi polgármestere. Közösségünk nevében gratuláltam neki, és köszönetet mondtam a helyi közösségért végzett tevékenységéért.
- Idén Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója vehette át a Velencei-tóért díjat. Ezúton is gratulálok az elismeréshez!

Bár személy szerint nagyon remélem, hogy megtarthatjuk legalább a Királyi Napok néhány rendezvényét, jelenleg a koronavírus-járvány második hullámának elkerülése a legfontosabb célunk. Kérem, hogy a mostani, békésnek és „átlagos nyárnak” érzékelhető időszak se ringasson minket illúziókba: egy második járványhullám katasztrofális gazdasági, társadalmi és egészségügyi károkat okozhat Magyarországnak és városunknak. Kérem, hogy tegyünk azért, hogy a mostani, nyugalminak nevezhető időszak és a normális élet fennmaradjon: tartsuk be a maszkviselési előírásokat és ha nem feltétlen szükséges, ne utazzunk külföldre! A járványügyi helyzet súlyosbodása vagy enyhülése mindannyiunk kezében van. Vigyázzunk egymásra!

                                                                                                               dr. Cser-Palkovics András
                                                                                                                         polgármester”
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.