2020.07.23. 08:15
Idén ünnepeljük a Székesfehérvár – Komárom közötti vasútvonal megnyitásának 160 éves évfordulóját. A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban július 27-én, hétfőn 17 órakor nyíló kiállításon egyedülálló tárgyak mutatják be az Észak-Dunántúlt átszelő vonal történetét.
Többek között régi jegyek, jegykiadók, lámpások, állomásképek, alaprajzok, térképek, fotók szerepelnek azon a gazdag kiállításon, amely a Székesfehérvár – Komárom között épült vasútvonal történetét mutatja be a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
A vonal forgalom helyezésének 160 éves évfordulója tiszteletére rendezett emlékkiállítást július 27-én, hétfőn 17.00 órakor nyitják meg. A tárlatot Nádi Ferenc, a Székesfehérvár Forgalmi Csomóponti Főnökség vezetője és Haraszti Gábor, a Tájak – Korok – Múzeumok egyesület elnöke ajánlják az érdeklődőknek, közreműködik Szalay Csilla és Rechner Csaba, az esemény házigazdája Molnár Lászlóné, a VOKE Művház intézményvezetője lesz.
A kiállítás augusztus 19-ig ingyenesen megtekinthető egyéni látogatók és csoportok számára egyaránt.

Szöveg: Havasi Tímea