Örömteli munka a fehérvári kézművesekkel

2020.07.28. 15:35
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. július 28. (kedd)
Egész hétre szóló belépő és napijegy is váltható. Galéria
 
 
 
 
 
 

Dübörög a táborszezon a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél. Ettől a héttől elkezdődtek a felnőtteknek rendezett alkotóhetek a Rác utcai Kézművesek Házában. A szövés, a fonás számos fajtájával, nemezeléssel és fafaragással foglalatoskodnak a résztvevők, kezdők és haladók egyaránt. Jövő héten jön a foltvarrás és gyöngyfűzés, végül az augusztus 10-től kezdődő héten a manapság rendkívül népszerű üvegékszer-készítés lesz a téma. Még lehet jelentkezni, a teljes heti részvétel mellett lehetőség van napijegy váltására is.

A rendkívüli járványügyi helyzet után végre visszaköltözhetett az élet, a zsongás és az örömteli munka jó hangulata a Rác utcai Kézművesek Házába. A múlt heti Gyerekműhely után ettől a héttől átvették a terepet a felnőtt táborozók, nagy örömmel jelentkeztek körülbelül húszan Székesfehérvárról, illetve Fejér megye és az ország számos pontjáról. A szövésen és fonáson belül van vászon-, kárpit-, gyapjú-, és kártyaszövés, szalagfonás, nemezeléssel készülnek használati- és dísztárgyak, például telefontokok, a fafaragó fiúk és férfiak pedig kulcstartó és zsebben is elférő ivócsanak készítésére vállalkoztak.  Csütörtökön folytatódik a nemezelés és a kártyaszövés, majd július 31-én, pénteken Landgráf Katalin Textiltörténeti érdekességek című előadása teszi még színesebbé a programot.

Jövő héten a foltvarró Asszonyműhellyel és a gyöngyfűzéssel folytatódnak a felnőtt táborok. Hétfőn és kedden hátizsákot, majd kisebb konyhai eszközöket, edényalátétet, edényfogót, zsákokat lehet varrni, illetve meg lehet tanulni a népi és a modern gyöngyfűző technikákat is. Az augusztus 10-vel kezdődő héten egyedi üvegékszerek készítésére lesz lehetőség. A táboros szezont augusztus 24-28-a között ismét Gyerekműhely zárja.

A kézművesség munka ugyan, ám örömteli, relaxáló, nyugtató tevékenység. A táborokban a különböző szakkörök, kreatív műhelyek tagjai jönnek össze, akik egyébként máskor nem találkoznak egymással. Lehetőség van arra, hogy különféle praktikákat ellessenek, megtanuljanak egymástól, de gyakran szövődnek szakmai kapcsolatok, jó barátságok is a vidám hangulatban – mondja Szenczi Jánosné, az Egyesület elnöke.

Gyere el közénk és próbáld meg azt, amiben örömödet leled! – így csábítják a résztvevőket a táborokba. A teljes heti belépő mellett lehetőség van napijegyek váltására is. További részlete a www.fehervarikezmuvesek.hu portálon olvashatóak.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.