Négy díj adományozására várják a fehérváriak javaslatát

2020.07.29. 09:39
KÖZLEMÉNY - 2020. július 29. (szerda)
 
 
 
 
 
 
 
Négy városi díj adományozására várják a székesfehérváriak javaslatait. A tisztelet és a megbecsülés kifejezésére a zenei munkásságával, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzésével, karitatív vagy gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre lehet javaslatot tenni augusztus 17-ig.


Az Önkormányzat – a korábbi évek hagyományait folytatva – megbecsülését és tiszteletét fejezi ki azoknak a személyeknek és közösségeknek, akik életművükkel, munkájukkal, a közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, és Székesfehérvár szellemi, anyagi gyarapodását segítették. Négy városi díj adományozására várják a székesfehérváriak javaslatait augusztus 17-ig.

A Fricsay-díjra zenetanárokat, karnagyokat, előadóművészeket, együtteseket vagy közösségeket lehet jelölni a zenei munkásság elismerésére. Az Érdy-emlékérmet a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzésének, bemutatásának érdekében végzett kiemelkedő munkáért ítélik oda. A Pro Caritate Albae Regiae díj például a gyermekvédelem, az idősek jóléte, egészsége és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése érdekében végzett tevékenységet méltatja, míg a Székesfehérvár Gazdaságáért díjjal a város gazdasági életének fejlődésében kiemelkedő személyeket ismerik el. 

A város polgármesteréhez benyújtott írásbeli javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét, a díj adományozására javasolt személy, közösség nevét, elérhetőségét, valamint a tevékenységének a részletes bemutatását.  A javaslatokat személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, illetve portáin lehet benyújtani vagy postai úton elküldeni (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Közművelődési Iroda, 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.). A borítékon fel kell tüntetni kitüntetés elnevezését!

„Fricsay Richárd Zenei Díj”
A „Fricsay Richárd Zenei Díj” a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, együttesnek, közösségnek adományozható. Évente egy „Fricsay Richárd Zenei Díj” adományozható.

„Érdy János Emlékérem”
Az „Érdy János Emlékérem” annak a természetes személynek adományozható, aki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett.
Évente egy „Érdy János Emlékérem” adományozható. 

„Pro Caritate Albae Regiae” díj
„Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható annak a természetes személynek, aki a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.
Évente egy „Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható.

„Székesfehérvár Gazdaságáért” díj
A „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj annak a természetes személynek adományozható, aki a szakmában elismert, köztiszteletben álló személyiség és tevékenységével hozzájárul Székesfehérvár gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
Évente egy „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj adományozható.
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.