143 nap után ismét a megszokott rendben várja a vendégeket a városi uszoda

2020.08.03. 15:51
KÖZLEMÉNY - 2020. augusztus 3. (hétfő) 
A Köfém tanuszoda szeptembertől nyit ki.
 
 
 
 
 
 
Március 12-én zárta be kapuit a Csitáry G. Emil Uszoda, azonban a veszélyhelyzet alatt sem tétlenkedtek a Városgondnokság szakemberei. Az éves tervezett karbantartás ugyan augusztusban szokott lenni a városi uszodában, ezt most kényszerűségből előrehozták és több korszerűsítés is történt a leállás 143 napja alatt.

A rendkívüli zárvatartás alatt sikerült elvégezni a szokásos karbantartási munkálatokat, továbbá a lelátó teljes ülőfelületét is kicserélték és az oldalfalak csempézése is megtörtént. Ugyancsak fontos munka volt a medencetér falának elhasználódott felületeinek felújítása és egy tartós fertőtlenítő felületet is kapott a medencék alja. Fertőtlenítő hatással bíró, hosszan a felületen maradó ezüst-kolloidos réteget vittek fel a csempékre.

Gépészeti felújítást és karbantartást is végeztünk a leállás alatt az uszodában, és kitisztítottuk a vízforgató rendszer minden részét a gépészeti térben. A vízcserélő rendszeren pedig korszerűsítettünk is, a leállás alatt különválasztottuk a versenymedence és a tanmedence rendszerét, így most külön-külön is lehet már vizet cserélni a medencékben ha szükséges – tájékoztatott Keresztes Gábor létesítmény-üzemeltetési divízióvezető. Ez higéniai és fenntartási szempontból is fontos beruházás volt, ugyanis a tanmedence vizét gyakrabban cseréljük.

Az uszodával egyidőben a szaunatér is kinyitott.

A leállás alatt a szokásos nagytakarítást is elvégeztük nem csak a medencetérben, hanem a vizes helyiségekben, az öltözőtérben és közös helyiségekben. Tavasszal a leállás alatt a munkatársaink az uszodatérben dolgoztak, nyár elején pedig már a strandra összpontosítottunk a kapacitásunk jelentős részét - mondta Dozmati Tünde, az uszoda és a strand csoportvezetője. Nagy segítséget jelentenek a diákmunkások a strand üzemeltetésében és így mindkét helyen el tudjuk látni a feladatainkat és a biztonságos üzemeltetést - tette hozzá.

A Köfém tanuszoda szeptember elején nyitja meg kapuit, ami az egyesületek mellett az általános iskolások úszásoktatásának kiszolgálásában jelent majd nagy segítséget.

Az uszodát a pályarendek szerint használják az egyesületek. Augusztus az egyetlen hónap, amikor mind a strand, mind pedig az uszoda nyitva van. Szeptember elejétől csak az uszoda lesz nyitva egészen október végéig. Ennek oka, hogy a strandmedence köré egy új csőrendszert telepítenek, kiváltják a régi rossz vezetéket és cserélik a medencetér műanyag borítását is, mielőtt felállítanák a sátrat.

Különösen ügyelnek a higéniára.

A strandon és az uszodában is kézfertőtlenítők találhatók a bejáratnál, melyek használatát kifejezetten kérjük a vendégektől és igyekszünk odafigyelni a rendszeres takarítás során is lehető legjobban a higéniára.
 

 

 



Szöveg: Bácskai Gergely

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.