Belvárosi Művészkorzó szombaton

2020.08.06. 11:02
KÖZLEMÉNY - 2020. augusztus 6. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 
Szombaton folytatódik a Művészkorzó a Belvárosban. A történelmi kalandozásnak most is az egyik főszereplői lesznek az óriásbábok, fellépnek a város balett- és színművészei, hallgathatunk régizenét és könnyed nyáresti dallamokat, illetve harcművészeti bemutatóra is várják a közönséget.



Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony és Asztrik püspök óriásbábjaival találkozhatnak és fotózkodhatnak azok, akik augusztus 8-án, szombaton 16 óra körül a Városház téren sétálnak, a színház mellé pedig Szent István, Gizella királyné és Szent Imre herceg óriásbábjai érkeznek.

A Székesfehérvári Balett Színház Bohócok című produkciója 17 órakor kezdődik, majd a Vörösmarty Színház művészei, Varga Gabriella, Varga Lili és Kricsár Kamill lépnek fel a Városház téren. Ezt követően a Sub Rosa régizenei együttes műsorát hallgathatja meg a közönség, majd a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület harcművészeti bemutatója a tértől a Fő utcán, az Országzászló téren keresztül a Zichy ligetig kísérhetjük végig. A korzó a Zenepavilonnál zárul: könnyed, nyáresti dallamokat ígér a Stringers Vonósnégyes, komoly- és könnyűzenével.

 

                                 

Szöveg: Fraller Ildikó


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.