Tánc a csillagfényes égbolt alatt

2020.08.07. 08:26
KÖZLEMÉNY - 2020. augusztus 7. (péntek) 
 
 
 
 
 

Akik szeretnének részt venni egy igazán különleges, nyáresti programon, azoknak ajánlja következő előadását a Székesfehérvári Balett Színház. A társulat három táncnovellából álló, kétrészes produkcióját augusztus 15-én tekinthetik meg a Csajághy Laura Színpadon, Kápolnásnyéken. 


A Velencei-tó partján, a csillagfényes ég alatt lép színpadra a Balett Színház társulata. Az idei nyáron nyitotta meg kapuit a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpad, amelynek színes repertoárjában az operett, musical, komolyzenei koncertek és gyermekelődadások mellett helyet kapott a tánc is.

Augusztus 15-én 20.30 órakor a Székesfehérvári Balett Színház három „táncversből” álló, kétrészes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A Bla-bla-bla táncnovella görbe tükör, amely megmutatja korunk emberének kommunikációs zavarait. Ravel zenéje, a Bolero dallamára született a Vörös rúzs, amelyben a nő és férfi, élet és halál, és minden, ami láthatatlan, a tánc által láthatóvá válik.

Az esti előadás második felvonásában a Zárt függönyök című produkció feltáratlan titkokat hoz felszínre. A színházi előadást megelőzően az összezárt függöny sejtelmes titkokat rejt, majd a függöny megnyílik, és a néző elé tárul egy ismeretlen-ismerős világ.

Az előadásra jegyek válthatóak a jegy.hu oldalon, a Vörösmarty-emlékházban, a Halász-kastélyban, a Velence Resort & Spa-ban, a gárdonyi Tourinform irodában, valamint a helyszínen.

További információ a https://www.fehervaribalett.hu/balett-az-uj-szabadteri-szinpadon/ oldalon található.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.