Fülbemászó: zene, szóval

2020.09.08. 11:33
KÖZLEMÉNY - 2020. szeptember 8. (kedd)  
 
 
 
 
 

A járvány miatti hosszú kényszerszünet után ősszel folytatódik a Fehérvári Programszervező Kft. Backstage című programsorozata, amely a Motívum Kulturális Egyesület megbízásából tavaly indult útjára. A szeptember 12-i ingyenes, Fülbemászó című rendezvény témája ezúttal a zene: az Öreghegyi Közösségi Házban komoly és könnyedebb műfajokról is szó lesz, természetesen sok muzsikával fűszerezve, az est végén pedig a Bohém rapszódia című filmet is láthatják majd az érdeklődők a Barátság mozi kertmozijában.

A Backstage tavaly novemberben indult, a programsorozat sokféle témát felölelt már eddig: az Apás sztorikban színészek meséltek arról, hogyan egyeztethető össze a művészlét a családi élettel, volt táncbörze, szó esett néphagyományról, szokásokról, a Dúdoló a kisgyermekes családokat szólította meg, és kaphattunk tanácsokat a tavaszi megújuláshoz is.

A szeptemberi folytatásban a zene lesz a téma. A program szeptember 12-én, szombaton este hat órakor kezdődik – jó időben a kertben, kedvezőtlen időjárás esetén bent – az Öreghegyi Közösségi Házban. Elsőként operáról lesz szó – méghozzá standup formájában. Hábetler András társulatával, a FareMidóval lép a Backstage közönsége elé. A FareMido egy baráti társaság, amely azzal a szándékkal jött létre, hogy a zenéről, színházról hasonlóan gondolkodó emberek kötöttségek nélkül hozzanak létre operaelőadásokat, koncerteket olyan újszerű formában, amely nemcsak az operát kedvelőknek, de azoknak is élményt ad, akik még idegenkednek a műfajtól. A Backstage opera standupján – Hábetler András mellett – Fodor Beatrixot és Köteles Andrást hallhatja a közönség.

Az opera után egy másik, sokak szerint szintén rétegműfaj felé fordul a figyelem: Kiss György és Szabó Balázs beszélgetése a kortárs jazz világába kalauzolja a hallgatóságot 19.15-től, majd 20.30 órától „Ez ütős lesz!” címmel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ütős virtuózainak koncertje következik: Horváth Gábor, Kolics Máté és Pálföldi Tamás muzsikál a színpadon.

A programot a Barátság mozi által szervezett kertmozi zárja, este kilenc órától a nagy sikerű Bohém rapszódia című zenés filmet láthatják a nézők. A film a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. A Queen nem csupán egy zenekar, hanem egy család is volt: máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. (Kedvezőtlen időjárás esetén a kertmozi elmarad.)

Az eseménysorozat a TOP-7.1.1.16-H-ESZA-2019-00452 számú „Backstage – komplex művészeti rendezvények Székesfehérváron” projekt keretében valósul meg. A programra ingyenes a belépés.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.