Repülőnap 2020

2020.09.10. 14:24
KÖZLEMÉNY - 2020. szeptember 10. (csütörtök)
 
 
 
 
 

Ejtőernyős bemutatók, repülők égen és földön, veterán autók, hagyományőrzők. Látványos, érdekes programokkal várják a Börgöndi Légiparádé idei rendezvényére érkezőket szeptember 13-án, vasárnap. A közönség biztonsága érdekében az idei évben 14,7 hektárra növelték a statikus rendezvényterületet és 30 százalékkal nőtt az autóparkoló mérete is, így idén rendhagyó módon lehetőség van gépkocsiból nézni a bemutatókat.


A bátrabbak a repülés élményét is megtapasztalhatják, a félénkebbek a biztos talajról, még nagyobb területen szemlélhetik az égi parádét, vagy megnézhetik a földön álló repülők belsejét is az idei Repülőnapon, ahol a mai kor modern technikája mellett a repüléstörténet korábbi éveiből is ízelítőt kaphatunk, valamint betekintést adnak a Nemere projektbe.

A nap főhőse a P-51D Mustang lesz. A börgöndi katonai repülés utolsó időszakából fontos típusok is láthatóak majd: Mi-2, Kamov 26. Ismét látható lesz a magyar fejlesztésű könnyű helikopter, a Hungaro-Copter, amelynek pilótája egykoron itt kezdte helikopteres pályafutását. Veres Zoltán motoros műrepülő két időpontban is tart bemutatót, valamint lesz autogiró-bemutató. A Goldtimer flottából a Kánya, a Gerle, a Po2-es és a Li-2-es, vagyis a teljes csapat és a Cimbora is látható lesz Börgöndön.

A közönség biztonsága érdekében az idei évben 14,7 hektárra növelték a statikus rendezvényterületet, és 30 százalékkal nőtt az autóparkoló mérete is, így idén rendhagyó módon lehetőség van gépkocsiból nézni a bemutatókat. A szervezők arra kérik a látogatókat, hogy az esemény egésze alatt tartsák be a 1,5 méteres védőtávolságot, valamint használják a rendezvény területén elhelyezett érintésmentes kézfertőtlenítőket. Zárt helyeken (sátrak, szimulátorok stb.) és a sétarepülések alkalmával a szájmaszk viselése kötelező, de javasolják a maszkviselést az egész rendezvényterületen. A LÉGIPARÁDÉ egészségügyi szabályait minden látogatónak be kell tartania, valamint az eseményt mindenki saját felelősségére látogathatja.

Részletes program letölthető a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.