MEKI a Barátságban

2020.09.29. 11:34
KÖZLEMÉNY - 2020. szeptember 29. (kedd)
 
 
 
 
 

Filmklubot indít októberben a város művészmozija.  MEgnézzük és KIdumáljuk: ezért MEKI a klub neve, amelyhez bármikor, a későbbi vetítéseken is lehet csatlakozni. A tagsághoz egy ingyenesen kiváltható kártya szükséges, amelynek birtokosa kedvezményesen nézheti meg a klubban vetített filmeket. Az első vetítés október 7-én, szerdán 18 órakor lesz, ekkor a Nyelés című amerikai-francia horror-drámát láthatják és beszélhetik ki a nézők.

A Barátság mozi sikeresen szerepelt a Nemzeti Kulturális Alap Filmművészeti Kollégiuma által meghirdetett Vissza a moziba című pályázaton, az elnyert összeg segít megvalósítani a filmklubot.

„Nem a bevétel motivál minket, hanem az, hogy az egyéni impresszióinkat elmondjuk egymásnak” – mondja az induló klubról Juhász Zsófia, a Barátság mozit üzemeltető Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője. „Nem akarunk koncepciót, nem akarunk tematikát: egyaránt válogatni akarunk a friss és a régi filmek között is. Az ország sem lényeges, a kontinens sem, az alkotók és az Oscar-díj sem. Az a célunk, hogy a közös utazásunk alkalmával épüljünk egymás meglátásaiból, véleményéből. ”

A kiválasztott alkotásokat Matuz János, a Fehérvári Programszervező Kft. művészeti intendánsa vezeti fel, és ő lesz az, aki a vetítés után a beszélgetésbe is bevonja a nézőket. A klub nem zártkörű, tagsági nélkül is részt lehet venni a vetítéseken, de a kártya birtokosai ebben az évben az eredeti jegyár helyett 700 forintért ülhetnek be az előadásra, sőt, a tagságival rendelkezők számíthatnak még kisebb meglepetésekre is. A kártya kiváltása ingyenes, elvesztése esetén a pótlása 500 forint. A kedvezményre jogosító kártyát korlátozott számban a mozi jegypénztárában lehet kiváltani, amely a vetítések előtt egy órával nyit.

A közös érdeklődésű tagokból a mozi közösséget is szeretne építeni, ahol akár baráti kapcsolatok is kialakulhatnak. Ennek érdekében egy Facebook-csoportot is létrehoznak majd, ahol a filmkedvelők online is folytathatják az élőben megkezdett beszélgetéseket.

A MEKI filmklubban első alkalommal, október 7-én, szerdán 18 órai kezdettel a Nyelés című amerikai-francia horror-drámát láthatják a nézők. Hunter élete látszólag tökéletes, jóképű férjével egy lenyűgöző házban élnek és első babájukat várják. Ám ez csak a felszín, a nő úgy érzi, kicsúszott lába alól a talaj és teljesen elveszítette az irányítást élete felett. Napjait egyedül tölti a fényűző házban, amíg férje munkában van, unalmas óráit próbálja olyan tevékenységgel eltölteni, melyek a férfi kedvére tesznek. Egy nap azonban elkezd saját új szenvedélyének hódolni… A 2019-ben készült film rendezője Carlo Mirabella-Davis, szereplői Haley Bennett, Austin Stowell és Denis O'Hare.

A filmre már lehet jegyet váltani a Barátság mozi jegypénztárában vagy online felületén. A pénztár nyitvatartási idejében a tagsági kártyákhoz, így a kedvezményes belépőkhöz is hozzájuthatnak az érdeklődők.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.